Dubei Debóra pénzbüntetést kapott ellenfele megrúgásáért

B. A. P.B. A. P.
2025.12.17. 13:52
null
Pénzbüntetést kapott Dubei Debóra (Fotó: Nagy Gábor)
A Győr pénzbüntetést rótt ki Dubei Debórára, amiért a válogatott kosaras megrúgta egyik ellenfelét a hétvégi, BEAC elleni találkozón. Az Uni Győr közleményében lezártnak tekinti az ügyet.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Dubei Debóra súlyos szabálytalanságot követett el a ELTE BEAC Újbuda elleni szombati bajnokin. Dubei a harmadik negyedben akadt össze Drahos Leilával, a győri játékos földre került, majd a földön fekve beletalpalt ellenfele térdhajlatába. Az esetért a játékvezetők kiállították Dubeit.

A mérkőzés után mindkét csapat, és Dubei Debóra is közleményt adott ki. A játékos elmondta, hogy közvetlenül a meccs után elnézést kért Drahos Leilától és a BEAC teljes csapatától. A Győr a közleményében közölte, hogy azonnal kivizsgálják az ügyet, ennek pedig szerdán meg is született az eredménye.

„Mint arról beszámoltunk, klubunk belső vizsgálatot rendelt el Dubei Debóra BEAC elleni találkozón vétett súlyos sportszerűtlensége okán. Meghallgattuk a játékost, aki közleményben elnézést kért a cselekedetéért, és végül az a döntés született, hogy mivel súlyosan megszegte a klub magatartási és etikai szabályzatát, a házirendben foglaltaknak megfelelően pénzbüntetést kapott. Ezzel a klub a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet. Várjuk ugyanakkor a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége Fegyelmi Bizottságának ülését és döntését” – olvasható az Uni Győr szerdai közleményében.

A klub megemlíti, hogy az MKOSZ fegyelmi bizottsága várhatóan január 8-án, csütörtökön dönt Dubei sorsáról.

Kosárlabda
2025.12.16. 23:29

Elszakadt a cérna Dubei Debóránál, a válogatott kosaras térdhajlaton rúgta ellenfelét – videó

A súlyos sportszerűtlenség az Uni Győr–ELTE BEAC Újbuda mérkőzés harmadik negyedének végén történt.

 

Legfrissebb hírek

Győri győzelemmel indult az idény a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.09.24. 20:25

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
2026.09.24. 07:36

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
2026.09.23. 07:35

Miklós Melinda: Most már jöjjön a bajnoki arany!

Kosárlabda
2026.09.22. 15:03

Nézd az új szezon mérkőzéseit a HUNBASKET TV-n!

Kosárlabda
2026.09.22. 09:16

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56

Már lehet regisztrálni a HUNBASKET Fantasy League 2026–2027-es idényére

Kosárlabda
2026.09.18. 09:38