Rátgéber László: A csúcsteljesítmény egy gondolkodásmód

2026.02.26. 14:18
null
Rátgéber László (Fotó: Koncz Márton)
A csúcsteljesítmény eléréséről és Michael Jordan kezdeti nehézségeiről is beszélt a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadásában Rátgéber László mesteredző, a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai vezetője.

„Sokan azt gondolják, hogy a csúcsteljesítmény mindössze annyi, ha valakinél ügyesebb, gyorsabb vagy, több gólt rúgsz, vagy kevesebb kosarat kapsz. Ez súlyos tévedés. A csúcsteljesítmény egy gondolkodásmód és olyan szokások összessége, amelyek hosszú távon biztosítani tudják a magas teljesítményt. Ezek egymásra hatva vezetnek oda, hogy mindig a saját magad legjobbját add, és könnyedén ki tudj mozdulni a komfortzónádból” – kezdte expozéját az 59 éves szakember, aki klubedzőként több mint ezer mérkőzésen dirigálta csapatait – ebből 777-szer a MiZo-Pécsi VSK együttesét –, és 80 százalékos győzelmi rátával büszkélkedhet.

A Szpartak Moszkvával 2009-ben Euroliga-győztes tréner elmondta, a baranyai vármegyeszékhelyen működő – és egy szennyvíztelep helyére épült – akadémián az úgynevezett "4R" elv szerint zajlik a munka. Ezek a Rátgéber, roles, rules, responsibilities, azaz magyarul szerepek, szabályok, felelősségek.

„Ma a sportban hiteles teljesítménymérés nélkül élünk, így pedig egyetlen rendszer sem működhet hatékonyan. Fontos, hogy valós teljesítmény határozza meg egy sportoló értékét, példaként a híres amerikai sportmagazin, a Sports Illustrated címlapját hoznám fel, amelyen ha a 80-as években megjelent valaki, annak általában azonnal harminc százalékkal megnőtt a fizetése. Az 1981 novemberi szám borítóján az Észak-Karolinai Egyetem kosárcsapata látható, de csak négy játékossal, mivel Dean Smith edző szerint a – később szupersztárrá váló – Michael Jordan még nem tett le annyit az asztalra, hogy kiérdemelje ezt” – mesélte a tízszeres bajnok és kupagyőztes edző, aki részben a rockzenéből vett tanácsként közölte, „olyan legyél, amilyen szeretnél, bármit is tesznek ellened”, illetve „ha mindenki egy irányba tart, merj a másik irányba elindulni.”

A pécsi egyetemen habilitált doktori fokozatot szerzett Rátgéber László elárulta, noha 123 meccset vívott női szövetségi kapitányként, és a Szpartak mellett szép sikereket ért el a török Fenerbahcével is, elsősorban mégis pécsi klubedzőként tekint magára.

„Az 1993 és 2008 közötti időszak folyamatosan a komfortzónánkból való kilépésről szólt, mint ahogy ez történik most az akadémián is. A komfortzóna ugyanis egy ellenség, mert puhává tesz, és fejlődés helyett csak a rutinról szól. Nálunk olyan csapatmunka a cél, amely kihozza az átlagemberből is az átlag feletti teljesítményt. Összegyűjtöttem vezetőként a főbb irányelveimet, ezek közé tartozik az, hogy +soha ne vezess be olyan szabályt, amelyet a legjobb embered nem fog betartani+, vagy +minden szervezet kultúráját az a legrosszabb viselkedés alakítja, amelyet a vezető hajlandó tolerálni+, és a legfontosabb, hogy +annak az öt embernek vagy az átlaga, akivel a legtöbb időt töltöd+" – sorolta Rátgéber László. Az egyetem nagyelőadójában lezajlott előadást kerekasztal-beszélgetés követte többek között Stocker Miklós György, az egyetem Vezetéstudományi Intézetének vezetője, valamint Cziráky Fanni egyetemi tanársegéd részvételével, végül Rátgéber László a hallgatók kérdéseire is válaszolt.

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: ők voltak a legjobb fiatalok a női NB I alapszakaszában

Utánpótlássport
6 órája

Férfi kosárlabda MK: fordulatos bronzmeccs, három ponttal nyert az ASE

Kosárlabda
2026.02.22. 19:03

Kosárlabda: Szász-Veres Márk felnőtt a vezérszerephez

Utánpótlássport
2026.02.22. 09:03

Hetekre kidőlt a Falco válogatott kosarasa

Kosárlabda
2026.02.19. 09:17

Kosár: Szabó-Haklits Márk megtalálta a számítását a Stella Azzurrában

Utánpótlássport
2026.02.14. 15:56

Női kosár NB I: negyvenpontos kiütést mért a Sopron a Győrre

Kosárlabda
2026.02.13. 19:41

Kosárlabda: Nagy Ágoston megérett a nagyobb feladatokra

Utánpótlássport
2026.02.12. 17:42

Férfi kosárlabda NB I: a Szeged megóvja a Szolnok elleni meccsét

Kosárlabda
2026.02.11. 07:49
Ezek is érdekelhetik