Aho Nina: Amikor az ember bízik magában és a társaiban, a határ a csillagos ég

2026.03.23. 19:09
null
Fotó: Nemzeti Sportrádió
Aho Nina, a világbajnoki részvételt kiharcoló női kosárlabda-válogatott irányítója volt a Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorának a vendége. A beszélgetés során szóba kerültek a múlt heti isztambuli vb-selejtező mérkőzéseinek legfontosabb pillanatai, de a DVTK játékosa beszélt a siker titkáról, hogy mi jelenti neki a motivációt, illetve előretekintett a szeptemberi berlini világbajnokságra is.

„A pozitív hozzáállásomból nem nagyon kellett senkire sem átragasztani semmit. Ez a csapata egyénenként is nagyon összekovácsolódott. Mindenki úgy érkezett közénk, hogy tudja, mi a tét és maximálisan megteszi azt, ami a dolga” – fogalmazott Aho Nina, aki azt is elmondta, jót tett az önbizalmuknak, hogy nem két másik válogatott meccsének eredményén múlt, hogy a mieink kijutottak a vb-re.

Amikor bízol magadban és a csapattársaidban, a határ a csillagos ég – jelentette ki a műsorban a DVTK irányítója.

Mindig van egy rossz meccs, de ebből is jól jöttünk ki – utalt a Kanada ellen 75–53-ra elveszített találkozóra Aho Nina.

A vb-selejtezőtorna menetrendje igen sűrű volt, hét nap alatt rendeztek öt mérkőzést.

„Nagyon fontos volt, hogy mindenki kihasználja a pihenőidőt. Az utolsó két meccs idején már nem volt szabad kimondani, hogy »fáradt vagyok«. Mondtam a többieknek, hogy amikor véget ért az utolsó mérkőzés, alig vártam, hogy kimondjam és milyen jól esett kimondani ezt.”

A női kosárlabda-világbajnokságot idén szeptemberben rendezik meg Berlinben.

 

 

Legfrissebb hírek

Török Ágnes: Bármennyire is furcsa, már a rutinosabbak közé tartozom

Kosárlabda
2026.08.07. 08:33

Az Olimpiai Sportparkba költözik az ETO Basket

Kosárlabda
2026.07.31. 20:28

Női kosárlabda NB I: idegenlégióssal vág neki a következő idénynek a Vasas

Kosárlabda
2026.07.28. 15:28

Női kosárlabda: Böröndy Vivien a Livornónál folytatja

Kosárlabda
2026.07.27. 16:45

Női kosár: Az ismeretlenbe vetem bele magamat – Sitku-Varga Alíz

Kosárlabda
2026.07.22. 09:42

Völgyi Péter: Óriási harcot várok a csapatba kerülésért

Kosárlabda
2026.07.21. 11:17

A pécsi karmester szerint tovább lehet jutni a vb-csoportból

Kosárlabda
2026.07.16. 08:39

Dúl Panka: Szeretnénk olyan szintre emelni a győri kosárlabdát, mint amilyen fénykorában volt

Kosárlabda
2026.07.15. 10:02