Férfi kosárlabda NB I: távozott a kieséstől fenyegetett ZTE vezetőedzője

2026.04.27. 15:27
null
Fotó: FB/Zalakerámia ZTE KK
Már nem Kosztasz Mexasz a kieséstől fenyegetett Zalakerámia ZTE KK férfi kosárlabdacsapatának a vezetőedzője.

Török Róbert ügyvezető hétfőn közölte a döntést, miután az együttes szombaton 93–87-re kikapott az OSE Lions vendégeként az NB I alsóházi rájátszásában.

„Csapatunk nem kezdte jól a playout küzdelmeit. Szombaton Oroszlányban szenvedtünk vereséget sorozatban harmadszor, s ezután vezetőedzőnk felajánlotta a lemondását, amit klubunk vezetése elfogadott. A görög tréner a lépését azzal indokolta, hogy talán ezzel tud segíteni a legtöbbet az együttesnek, hogy elmozduljon a jelenlegi helyzetéből, és a klub érdekei is fontosabbak számára, mint az önös érdekek. A klubvezetés Baki Gergely eddigi másodedzőt bízta meg a szezon hátralévő részére a vezetőedzői feladatok ellátásával” – tette hozzá az ügyvezető.

A 49 éves Mexasz novemberben ült le a zalaiak kispadjára, és az idény végéig szóló szerződést írt alá.

A ZTE jelenleg negyedik a hatcsapatos és május 23-ig tartó playoutban, ahonnan az utolsó helyezett esik majd ki az élvonalból.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
8 órája

Férfi kosárlabda NB I: ötvenmillió forint hiányzik Oroszlányban

Kosárlabda
19 órája

Férfi kosár: a nehézségek összekovácsolják a Honvédot

Kosárlabda
2026.09.23. 11:44

Nézd az új szezon mérkőzéseit a HUNBASKET TV-n!

Kosárlabda
2026.09.22. 09:16

Kosárlabda: Komma László készen áll az élvonalra

Kosárlabda
2026.09.18. 23:53

Már lehet regisztrálni a HUNBASKET Fantasy League 2026–2027-es idényére

Kosárlabda
2026.09.18. 09:38

Filipovity Márkó visszatért Kaposvárra – hivatalos

Kosárlabda
2026.09.04. 16:12

Surmann Gábor az újonc Fótról: Nagyon kicsi klub hatalmas szívvel

Kosárlabda
2026.08.17. 09:11