Boros Júlia a DVTK kosárlabdacsapatának első új igazolása

A miskolci egyesület honlapján emlékeztetett rá, hogy a 2002-ben született, 179 centiméter magas bedobó a magyar női kosárlabdázás egyik nagy ígérete, aki a Csata DSE-ben nevelkedett, és már 2019-ben bemutatkozott az NB I-ben, majd 2020-tól az ELTE BEAC, 2022-től pedig az Atomerőmű KSC Szekszárd játékosa lett. Boros az előző nyáron igazolt az olasz első osztályban szereplő Dinamo Sassarihoz, amelyben 23 bajnoki mérkőzésen 18.2 percet töltött átlagosan a pályán, és meccsenként 6.3 pontot, 2 lepattanót és 1.3 gólpasszt produkált.
„A legfontosabb célom, hogy minél hamarabb beilleszkedjek a csapatba, és a lehető legtöbbet tudjam hozzátenni a közös sikerekhez. Szeretnék tovább fejlődni játékosként, és bízom benne, hogy egy sikeres szezont tudunk majd együtt teljesíteni” – idézi a honlap Boros Júliát, aki jelenleg a magyar 3×3-as válogatott edzőtáborában készül.
A DVTK korábban bejelentette, hogy az idény végén visszavonult a montenegrói Milica Jovanovics és a litván Monika Grigalauskyte, illetve elköszönt az együttestől a honosított Kathryn Westbeld és a spanyol Paula Ginzo, Takács Boglárka és Miklós Melinda, illetve csütörtökön a karrierjét külföldön folytató Lelik Réka.
(MTI)








