Férfi kosár: lemondta a válogatottságot Vojvoda Dávid

2026.05.18. 14:10
null
Tizenhét év után int búcsút a Nemzeti csapatnak Vojvoda Dávid (Fotó: Dömötör Csaba)
Visszavonul a válogatottságtól Vojvoda Dávid, a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Alba Fehérvár csapatkapitánya.

Nem szerepel többé a magyar férfi kosárlabda-válogatottban Vojvoda Dávid, aki harmincöt évesen úgy érzi, több pihenésre van szüksége ahhoz, hogy időben kitolja játékoskarrierjét.

„Úgy gondolom, közel húsz év után le kell zárnom ezt a fejezetét az életemnek. A generációmból én vagyok, úgymond, az utolsó mohikán, aki vállalta még a szereplést a címeres mezben. Eljött az idő, hogy másra fókuszáljak, koncentráljak” – nyilatkozta klubja honlapjának a kiváló bedobó, aki 17 éven át játszott a nemzeti csapatban, melyben 160 alkalommal lépett pályára és két Európa-bajnokságon szerepelt.

„Nehezen hoztam meg a döntést, aki ismer, az tudja, hogy a válogatottba az első hívó szóra mindig mentem, de jöjjön most már a fiatalabb generáció. Gasper Okorn számított volna még rám, de a döntést rám bízták” – fogalmazott.

Vojvoda hozzátette, hogy telefonon beszélt döntéséről Báder Mártonnal, a magyar szövetség elnökével és a szlovén szakvezetővel is.

Harmincöt évesen azt érzem, hogy még a lehető legtöbb időt szeretném a kosárlabdapályán tölteni, ehhez több pihenésre, rehabilitációra van szükségem. A szívem még évekig vitt volna a válogatottba, úgy gondolom, tudtam volna segíteni a legmagasabb szinten is, de az eszemre hallgattam, talán így hosszabbíthatom meg a pályafutásom. Kell figyelnem a testemre – jelentette ki az elmúlt két évtized egyik legjobb magyar kosárlabdázója, aki úgy véli, a válogatottal a 2017-es kolozsvári Eb-szereplés volt a csúcs, amikor a csoportból továbbjutott a nemzeti csapat. – Nagyon sok mindenkit meg kellene említenem, akinek hálás vagyok, hosszú lenne a névsor, mégis kiemelném Ivkovics Sztojan kapitányságát, közel tíz évet töltöttünk együtt, sok bravúrt értünk el, remek közösségünk volt.”

Vojvoda elárulta, hogy nincs hiányérzete, nyugodt szívvel köszön el a válogatottól.

„A válogatott szép jövő előtt áll, sok a fiatal játékos a keretben, akik bizonyították, hogy tudnak a legmagasabb szinten játszani. Biztosan elszorul majd a szívem, ha pálya széléről, vagy tévén keresztül nézem a válogatottat, de én leszek az egyik legnagyobb szurkoló” – hangsúlyozta.

 

Legfrissebb hírek

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
2026.08.12. 13:43

Maronka és Flasár kikerült a vb-selejtezős keretből

Kosárlabda
2026.08.06. 13:10

Vojvoda Dávid huszadszor is beleállt – készül az idényre az Alba Fehérvár

Kosárlabda
2026.08.05. 12:56

Férfi kosárlabda vb-selejtező: keretet hirdetett a magyar válogatott szövetségi kapitánya

Kosárlabda
2026.07.16. 11:20

Női kézilabda NB I: a kínai válogatott vendégeként készül az Alba Fehérvár

Kézilabda
2026.07.15. 13:42

Ismét Szlovéniában edzősködik a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya

Kosárlabda
2026.07.09. 16:34

Somogyi Ádám: Mindenkinek joga van álmodozni!

Kosárlabda
2026.07.09. 09:32

Gasper Okorn szerint már van eredménye az építkezésnek

Kosárlabda
2026.07.08. 11:08