Studer Ágnes a Pécs bajnoki címéről: „Kivételes csapatunk van”

– Rendesen megünnepelték a bajnoki címet?
– Igen, nagyot buliztunk egy belvárosi szórakozóhelyen, ahol csak mi és a szurkolók voltunk, sokat és felszabadultan táncoltunk – válaszolta Studer Ágnes, a friss női bajnok NKA Universitas Pécs 27 éves csapatkapitánya. 

– Az első két szoros mérkőzést követően a harmadikon elsöprő fölényben játszottak, 28 ponttal győztek, amit egy 18–3-as kezdéssel alapoztak meg.     
– Álomszerűen rajtoltunk, ha jól emlékszem, az első hat dobásunk bement. Bíztunk benne, hogy telt ház lesz, megbeszéltük az öltözőben, minden labdáért vetődünk, nem azt nézzük, hogy kettő nullára vezetünk a párharcban, úgy álltunk hozzá, mintha most kezdődne a döntő. Török Ágival előtte rendesen feltüzeltük a lányokat, elmondtuk, fontos, hogy higgyünk magunkban, amikor elkezdődik a mérkőzés, nézzenek körbe, merítsenek erőt belőle. Hittünk abban is, amit edzőnk, Djokics Zseljko mondott, vagyis hogy tudunk jobban is játszani az eddigieknél. Tökéletes este volt, gyönyörűen koronáztuk meg az évadot. 

– Két éve a légióskodás után meglepetésre nem szekszárdi nevelőklubjába, hanem Pécsre igazolt – utólag igazolta az élet a döntést. Nehéz volt meghozni?      
– Úgy gondoltam, csak a Szekszárd jöhet szóba, sokáig úgy is tűnt, ott folytatom, noha a külföld is újra képbe került. Végül a család és Zseljko miatt írtam alá Pécsre. Kaptam hideget-meleget a szekszárdiaktól, még családon belül is volt, aki nem tudott mit kezdeni ezzel, mert mindig a Szekszárdnak szurkolt. Ismerem Zseljko elveit, ahogyan a kosárlabdáról gondolkodik, tudtam, hogy ez előbb-utóbb bajnoki címet eredményez. Pécsen a körülmények is kiemelkedőek, nem bántam meg a döntést, a család sem, ráadásul a döntőben sok szekszárdi drukkolt nekem is, Zseljkónak is, büszkék ránk, ami jólesik.

–  Tavaly súlyos sérülést szenvedett, idén is voltak kihagyásai, de a fináléban már szinte a régi Studer Ágnest láthattuk a pályán.      
– Amikor megsérült a vállam és úgy döntöttem, csak az évad végén lesz operáció, nehéz időszak következett. Alvásproblémáim voltak, a nyáron az operáció után hat hétig rögzítőkötést viseltem, voltak napok, amikor egyhuzamban tíz percnél többet nem bírtam aludni, ráadásul később elszakadt a bokaszalagom. Megtanultam óvatosnak lenni, mert az, hogy újra pályán lehetek, nem jelenti azt, hogy nem lesz fájdalom. A legfontosabb a türelem, időnként én is úgy éreztem, csak szenvedek, ráadásul decemberben pajzsmirigyproblémáim is lettek… A playoffban viszont már nem kellett fájdalomcsillapítót bevennem, még tudtam volna tovább is játszani. A végén minden jól alakult, megvan az első bajnoki címem négy ezüst után.  

–  A Magyar Kupa négyes döntőjéből hogyan merítettek erőt? 
– Aranyért mentünk, kudarcnak éreztük a bronzot, de hamar túltettük magunkat a történteken, persze nyilván az is fájó volt, hogy Julia Reisingerová megsérült. A bajnoki döntő előtt aztán az amerikai légiósunk, Lexi Held is hazatért, mi meg egymást kérdezgettük, mi a franc lesz most, az idény elején nem így képzeltük a végét… Julia végig velünk maradt, biztatott minket, nélküle is nyerhetünk. Igaza lett. Török Ágival próbáltunk pozitív gondolatokat sugározni. Tudtuk, Julia és Lexi szerepét senki sem tudja teljesen átvenni, de összetartó a társaság, nem volt kétség. Kivételes csapatunk van, őszintén tudtunk beszélgetni. Lehet, a másik együttesben több a jobb és a tehetségesebb játékos, de ha szervezett és egységes vagy, nyerhetsz. Varga Alíz olyan lelkesedéssel játszott, mint korábban soha, mindenki túlteljesített magához képest. 

– Djokics szerint önben kettőzött bizonyítási vágy volt, amiért Vögyi Péter szövetségi kapitány, a DVTK edzője kihagyta az Isztambulban világbajnoki selejtezőn szereplő keretből.      
– A székesfehérvári edzőtáborba úgy mentem, hogy biztosan kerettag leszek. Voltak fájdalmaim, más ritmusban edzettünk, mint Pécsen, hosszabb tréningek voltak, az első néhány után máshogy reagált a testem. Ezt jeleztem is a stábnak, miközben a vége felé éreztem, jó állapotban vagyok. Néhány  nappal a kerethirdetés előtt a kapitány leült velem és elmondta, úgy érzi, nem vagyok megfelelő állapotban ahhoz, hogy öt meccset játsszak hét nap alatt. Ekkor éreztem, baj van. Rosszul érintett, mert így is tudtam volna segíteni ha kettő, ha tizenöt percet kapok, vagy ha be sem állok egy-egy meccsen, de ott vagyok. Szurkoltam, írtam a lányoknak, örültem, hogy kijutottak a vébére. Az előző években sokat tettem a válogatottért, így padlóra küldött, hogy kimaradtam. Igen, bíztam benne, hogy a DVTK ellen játszunk az aranyért és abban is hogy nyerünk. Elfogadom és tiszteletben tartom a kapitány a döntését, ő úgy látta, hogy nem vagyok rendben, rosszulesett, de valóban, motivációt is adott a fináléra.