Hanga Ádám: El tudom képzelni, hogy idehaza fejezem be a pályafutásomat

2026.06.30. 14:36
null
Hanga Ádám – itt még a Joventut mezében (Fotó: Unger Tamás)
Még nem tudja, hol folytatja a karrierjét, de lehet, hogy Magyarországról vonul vissza Hanga Ádám, a Joventut Badalonától távozó magyar kosárlabdázó.

Harminchét évesen még azt is el tudja képzelni Hanga Ádám, hogy idehaza, az NB I-ben fejezze be a pályafutását. A kiváló kosaras az M1 aktuális csatornának elmondta, érzelmes heteken van túl, mivel azt lehetett tudni, hogy elhagyja a Joventut Badalonát, azt viszont nem, hogy meddig jut a csapat a spanyol bajnokságban. Végül az elődöntő jelentette a végállomást a későbbi bajnok – s a honosított Nate Reuversszel felálló – Valenciával szemben.

„Amikor az utolsó meccsen lecseréltek, felállva tapsolt a közönség, ami nagyon jólesett. A 2023-as Euroliga-döntő óta nem érzékenyültem el ennyire a pályán. Tavasszal már leszerveztük a hazaköltözést, a gyerekeket pedig most itt, Magyarországon írattuk be az iskolába. Fantasztikus két évet töltöttem el Badalonában, és intenzív tizenhat év van mögöttem légiósként. De nem tudom, hogy ez volt-e az utolsó szezonom külföldön” – mesélte.

A korábbi válogatott klasszis közölte, remek formában van, az idény során 54 meccsen szerepelt mintegy húszperces átlaggal, és mindössze egyetlen találkozót volt kénytelen kihagyni.

„Odafigyelek a táplálkozásra, a kosárlabdán kívüli életre, és még az edzésekről sem hiányoztam. Mentálisan viszont más a helyzet, őszintén szólva nem mindig úgy megy le ilyenkor már az ember a tréningre, hogy mindig száz százalékot akar nyújtani” – fejtette ki.

Hanga Ádám úgy vélekedett, hogy motivációt mindig tud találni, csak az a kérdés, hogy szüksége van-e még erre.

„Azt várom most, hogy megjöjjön az az érzés, hogy nagyon akarok újra kosarazni. Ha megvan ez a bizsergés, akkor megnézem a lehetőségeket, de addig is mindent meghallgatok. Közben pedig fontos szem előtt tartani, hogy a családommal hogyan tudjuk működtetni mindezt. Hazaköltöztünk, stabilitás van az életünkben, amit nem feltétlenül szeretnék felrúgni. Pihenni szeretnék elsősorban, és azt is el tudom képzelni, hogy idehaza fejezem be a pályafutásomat. Egyelőre élvezem, hogy nem állok döntési helyzet előtt” – mondta a 201 centis játékos, hozzátéve, két iskolát is elkezdett sportmenedzsment és edzői szakon, s a következő években ezeket is szeretné befejezni.

 

Legfrissebb hírek

Takács Kristóf: Évről évre egyre éhesebb vagyok

Kosárlabda
2026.08.10. 08:28

Vojvoda Dávid huszadszor is beleállt – készül az idényre az Alba Fehérvár

Kosárlabda
2026.08.05. 12:56

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14

 A címvédő már kész van, de nincs mindenki ilyen jó helyzetben

Kosárlabda
2026.08.03. 14:05

Szeged: a bravúros bennmaradás története – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.07.30. 08:25

Ivica Skelin: A legfontosabb a gyorsaság és a szervezettség

Kosárlabda
2026.07.25. 13:38

Férfi kosárlabda NB I: Kaposvárról igazolt légióst a bajnok Falco – hivatalos

Kosárlabda
2026.07.22. 21:16

Lakits András: Az akadémia ott van a hátunk mögött

Kosárlabda
2026.07.20. 09:44