Ruják András először lesz idősebb, mint az edzője
– Három éve a BB1.hu-nak adott interjújában még két-három évre tervezett a karrierjét illetően, ez most már biztosan négy lesz.
– A kor előrehaladtával már egyre rövidebb távra tervez az ember. Éljem túl az adott napot, aztán meglátjuk. Persze fiatalon is történhet olyan sérülés, ami kettétöri a karriert, de huszonévesen még visszajön valaki keresztszalag-szakadásból, viszont harmincnyolc vagy harminckilenc évesen már nem „rehabozik” egy évet a visszatérés miatt. Egész életemben elkerültek a súlyos sérülések, remélem, továbbra is így lesz. Ahogy mondtam, éljem túl a napot, funkcionáljon a testem – a kis lépések taktikáját követem.
AZ IDŐT ÉS AZ ÉVEKET NEM LEHET LEGYŐZNI
– Külön odafigyel a rehabilitációra, az apróságokra, vagy csak a genetika segít abban, hogy ne kelljen sérülés miatt kihagynia?
– Nyilván benne van a genetikai faktor, szerencsém van ezzel, ahogy a családon belül másoknak is. Ahogy idősödtem, a harmincas éveim eleje óta igyekeztem sok mindent megtenni magamért. Míg huszonévesen egyszer elmentem dietetikushoz, harminc felett ahogy kezdtem megismerni a szervezetemet, átálltam arra, hogy kikísérletezzem, mitől érzem magam a legjobban. Egyre több mindent beiktattam, figyeltem az alapanyagokra, hogy mit eszem, a táplálékkiegészítőkből mennyit és hogyan veszek magamhoz, majdnem minden nap beszállok a jeges vízbe. Amikor felkelek, ráfekszem az akupunktúrás matracra, hogy kilazuljon a hátam, tehát bevezettem azokat a rutinokat, amelyekkel a szintemen el lehet nyújtani a pályafutást. Az elmúlt egy-két évben igyekeztem tájékozódni, melyek azok a készítmények, amelyek sejtszinten támogatják a fiatalon maradást. Nagyon sok természetes szert kipróbálok, hogy ne legyenek gyulladások a testemben, speciális teákat, például a Kanadában termő chaga gombát, amely egy kéreggomba, hat órán keresztül kell főzni, megcsinálok belőle öt-hat litert, és iszogatom. Frissít, kipucolja a testet, ezek az apróságok, az edzések, a személyes fejlődés összeadódik és hozzájárul a genetikailag szerencsés alkatomhoz.
– A testén egyébként érzi már a kort? Két év múlva betölti a negyvenet.
– Persze. Az egy dolog, hogy sosem voltam sérült, cserébe harminc éve használom mindenemet, ez kopik el, az kopik el… Hébe-hóba, háromszor-négyszer kellett a vállamba és a csípőcsontom alá szteroidinjekció, mert van, amit természetes összetevőkkel már nem lehet teljesen ellensúlyozni. A lassulást érzem, olyan helyzetekben például, amikor három-négy éve simán megszereztem egy passzt, most egy lépéssel lemaradok róla, úgyhogy meg kell fontolni, odaérek-e. Állóképességben végig tartottam a szintet, két éve csaknem a legtöbbet játszottam az adott idényben, az edzések túlnyomó részén is részt veszek. Vannak olyan időszakok az évad során, amikor jön egy rosszabb sorozat, néhány vereség, a teljesítményem sem a magammal szemben elvárt szintet üti meg, akkor azért elgondolkodom azon, hogy van, amit nem lehet legyőzni – ez az idő, valamint az évek.
NEM VOLT OLYAN HARAPÓS AZ OROSZLÁN
– Miként értékeli az oroszlányi öt évét? Azért ez már „masszív” időszak.
– A közeg az egyik legjobb Magyarországon. Nagyon jó a szurkolótábor, ami több városra is igaz, de Oroszlányban nagyon pozitív volt a drukkerek hozzáállása, mindenkit képesek voltak emberként kezelni, üdvözölték a vendégszurkolókat is, kulturáltan buzdították a csapatot. Ez a közösség együtt nőtt fel, sokaknak ez az életük. Természetesen nem ismerek ennyire közelről minden szurkolótábort, de úgy gondolom, van olyan, amiben az oroszlányiak egyedülállók itthon. Szerettem itt játszani. Ami nehéz volt, hogy az elmúlt két idényben az eredmények meglátszódtak a közönségen is, elmaradoztak a nézők, kezdett kicsit elveszni a veszélyes hazai pálya. Ez egyáltalán nem kritika a szurkolóknak, ez „természetes” folyamat ilyen helyzetben a sportban máshol is, így is nagyon sokan kitartottak mellettünk, amit köszönünk nekik. A legutóbbi alapszakaszban összesen három meccset nyertünk meg otthon. Az oroszlánbarlangban sajnos nem volt olyan harapós az oroszlán, mint szerettük volna. Hogy miért és hogyan távozom a klubtól ennyi idő után, arról jelen helyzetben még nem nyilatkoznék.
– Mi lesz a feladata régi-új állomáshelyén, a Sopron KC együttesénél?
– Nem meglepő, hogy az idősebbek közé tartozom majd, sőt, Wittmann Krisztián mögött én vagyok a liga legidősebb játékosa. Sopronban az elmúlt egy-két évben bontogatta a szárnyait egy ügyes, fiatal magyar mag, amelynek lehetőséget tudott biztosítani a szakmai stáb, bár nem láttam az összes meccsüket. Kucsera
Dani már közelít a harminchoz, de Meszlényi Robi, Hajdu Peti és az annyira talán nem fiatal Kovács Beni megmutatta korábban, hogy van benne lehetőség, és két-három ifjabb játékos még felzárkózhat hozzájuk. Először leszek idősebb, mint az edzőm, mentorként számítanak rám, amit szívesen is csinálok. Akiket érdekel ez az egész, szeretnének előrelépni, közülük bárki le tud hagyni, kiszorít a csapatból, tegye meg, de lefutni engem azért még mindig nehéz. Fontos figura lehetek a szervezésben, kit hogyan vonjak be a játékba, szívesen védekezem az ellenfél legjobb pontszerzőjén vagy akár bent a palánk alatt az ötös poszton, hogy reagálnia kelljen valamire a riválisnak. Igazi mindenes szerep várhat rám.
– Mennyire ismerte korábban Baksa Szabolcsot, jelenlegi edzőjét?
– Nem dolgoztam vele, de akikkel beszéltem, pozitívan szóltak róla. Ha valaki a nagyon kevés magyar edzőt felvonultató mezőnyben megragad és fel tud valamit mutatni, az csak jó nekünk. Egyeztettem vele telefonon a szerepemről, csapatjátékos leszek, ami egész életemben voltam. Nagyon szeretem elvégezni azokat az apróságokat, amelyek nem feltétlenül tükröződnek a statisztikában – nem véletlenül van a pályafutásom alatt huszonöt-huszonhat perces átlagom. Semmiben sem vagyok igazán kiemelkedő, talán a védekezést és a gondolkodást leszámítva. Nem én vagyok a leggyorsabb, a legjobb dobó és a legnagyobb ugró, a hozzáállásom miatt tartottak meg Oroszlányban annyi éven át. Segítettem a fiatalokat, hogy átadjam nekik a tudásomat, erre Sopronban is szükség lesz. A játékban a mikort és a hogyant akkor látjuk, ha megjönnek a külföldiek, és kiderül, ki miként illeszkedik a csapatba. Tudok és szeretek alkalmazkodni, mindig azt teszem, függetlenül attól, a padról szállok-e be és hogy mennyi lesz a játékpercem.
A KISEBB PROBLÉMA IS NAGYOBB, MINT HÚSZÉVESEN
– Hogyan emlékszik vissza a négy soproni idényére, köztük a Magyar Kupa-döntőre 2014-ben?
– Főleg az első egy-két év a kedvenceim közé tartozott. Nagyon jó volt az összhang, ami az egyik legfontosabb egy csapatsportban, a külföldi játékosok is jó viszonyt ápoltak a magyarokkal, a meccsek után közös vacsoráink voltak akár a női együttessel is, ekkoriban már együtt volt Dénes Gabi Fegyverneky Zsófival, később össze is házasodtak, és nekem is volt kosaras párom. Nagyszerű közösség alakult ki, méghozzá organikusan, a vezetőknek nem kellett külön programokat szervezniük. A magyar játékosok karaktere és hozzáállása kiváló volt, élükön Trepák Zoltánnal és Molnár Andrással. Jól el lehetett hülyéskedni a légiósokkal, mint Filip Barovics, Jermaine Thomas vagy Milos Boriszov, aki az utolsó puzzle darab lett a csapatban. Jó eredményeket is értünk el, sajnos 2014-ben Barovics kézközépcsonttörést szenvedett a rájátszásban, a kupaezüst mellett így bajnoki bronz jutott nekünk, aztán egy évvel később újra a legjobb négy között végeztünk.
– Tudja, ha ráhúz még egy évadot, meglesz a húsz NB I-es idény?
– Még nem gondolkodom ennyire előre, a következő cél most, hogy hozzam le a nyári alapozást, kerüljek abba az állapotba, amit elvárok magamtól. Fiatalon egy hét pihenés után már egyéni edzésekre jártunk szegény Bácsalmási Gáborhoz Hanga Ádámmal vagy Faragó Petivel, de nyilván ahogyan idősödöm, meg kell találnom az egyensúlyt. Egyfelől, hogy regeneráljam a testemet, másfelől, hogy szinten tartsam annyira, hogy visszakerüljek a formámba. Régebben inkább az erős izomzatra mentem rá, most egyre többször arra, hogy minél könnyebb legyek, ezzel próbáljam kompenzálni, hogy a gyorsaságom kopik. Nyilván a kisebb probléma is nagyobb már, mint húszévesen, viszont tény, a húsz évad szép kerek lenne. Meglátjuk, tudom-e rendesen csinálni, csak azért nem érdemes, hogy meglegyen. Kilencvenhétben kezdtem el kosarazni, mint bármilyen más munka esetében, bizonyos monoton dolgokat nem szeret az ember, de van olyan része a játéknak, mint az öt öt elleni küzdelem, a meccsek, amit meg nagyon. A nyári edzések annyira nem tartoznak a kedvenceim közé, de a játékot ugyanolyan lelkesedéssel űzöm – persze az edzést is megcsinálom nyáron, csak már nem olyan nagy mosollyal az arcomon, mint régen.
