Gasper Okorn: Most van némi keserű szájíz, de alszunk rá egyet

Nagy lehetőség előtt állt vasárnap este a magyar válogatott Ljubljanában, hiszen győzelemmel nemcsak a saját esélyeit növelte volna a vb-kijutást illetően, hanem a házigazdákat is a szakadék szélére sodorta volna. Ráadásul azt is tudtuk, hogy az észtek a finnek elleni vasárnapi vereségükkel lényegében kiszálltak már a partiból, szóval tényleg megvolt az esély.
A mérkőzésen viszont már nem volt sansz.
Az első kosarat 10–0-s hazai vezetésnél dobta Somogyi Ádám, de aztán csak üldöztük Szlovéniát a maradék időben. A legrosszabb az egészben, hogy a negyedik negyedben, mínusz tizenhatról is volt esélyünk felzárkózni, de amikor igazán közel kerülhettünk volna a riválishoz, több támadáson keresztül nem sikerült jó döntést hozni, és a végén még ki is nyílt az olló, 92–77 lett a végeredmény.
Gasper Okorn szövetségi kapitány csalódottan, de reálisan értékelt.
„A múlt csütörtöki, észtek elleni meccsel és az eredménnyel elégedett voltam, örültem neki, Ljubljanában viszont rosszul játszottunk – mondta a szakember. – Nem találtuk a megfelelő ritmust védekezésben és támadásban sem. Csalódott vagyok, tizenkilenccel több lepattanót szereztek a hazaiak, ami rettentően sok, ez volt a döntő tényező a vereségben. A szlovén csapat fizikailag úgy vert meg minket, ahogy mi Miskolcon az észteket, és nem volt válaszunk.”
Okorn nyilván nem örült annak sem, hogy a házigazdák gyorsan elhúztak, és ez megadta a mérkőzés irányát.
„Természetesen nem gondolom, hogy katasztrófa történt, előfordul ilyen nap, ne felejtsük, a világranglista tizennegyedik helyezettje volt az ellenfelünk – folytatta a szövetségi kapitány. – Versenyben vagyunk a csoportban, novemberben Stockholmba látogatunk, majd jönnek hozzánk a szlovénok, nem egyszerű a sorsolás, de optimista vagyok. Négy győzelemmel és ugyanennyi vereséggel állunk, ha valaki egy évvel ezelőtt ezt felajánlotta volna, szerintem mindenki aláírja. Most van némi keserű szájíz, de alszunk rá egyet, elemezzük a történteket és novemberben megpróbálunk javítani.”
Gasper Okorn jól tudja, az észtek elleni kiváló teljesítményre lehet a továbbiakban alapozni, de tanulni kell a Szlovéniában elkövetett hibákból – így kell haladni, lépésről lépésre.
„Úgy gondolom, jó úton járunk, és a versenyfutásnak a csoportban nincs vége. Nem egyszerű a szituáció, de például a svédek és a szlovénok is ugyanolyan mérleggel állnak, mint mi, tehát minden nyitott. Ráadásul ahogy említettem, novemberben ellenük játszunk.”
A szövetségi kapitány azt is elmondta, hogy személyes szempontból nem volt fontosabb számára a vasárnapi mérkőzés a többinél, hiába meccselt szülővárosában, saját nemzete legjobbjai ellen. Az említett keserű szájíz szimplán a vereségből fakad, de legalább Okornnak lesz miért visszavágnia honfitársainak novemberben…
| Egy kis matematika |
| Nagyon nehéz megmondani, hány győzelem kellhet a maradék négy fordulóban, hogy a magyar csapat kijusson a 2027-es világbajnokságra. Ráadásul a novemberi két mérkőzést éppen két legnagyobb riválisunk ellen játsszuk, Svédországgal idegenben, Szlovéniával itthon csapunk össze. Ez a két ország áll ugyanúgy ötvenszázalékos mérleggel az L-csoportban, ahogy mi, de egyelőre még a finnek sincsenek biztonságban, lehetnek olyan keresztbe verések, hogy ők is bajban lehetnek. A franciák lényegében kint vannak a vb-n, az észtek viszont csak földöntúli csoda esetén pályázhatnak még kvalifikációra. A program februárban zárul, akkor még van egy észtországi túrája a magyar csapatnak, majd itthon, a svédek ellen zárul a sorozat. Még az sem kizárt, hogy az lesz a sorsdöntő összecsapás… |


Nate Reuvers a családja előtt szeretne játszani Katarban







