Soproni Liga: Tomiszlav Szivics több játékosát is megbünteti

Vágólapra másolva!
2009.08.08. 22:24
Címkék
Az első győzelmét megszerző Kecskemét vezetőedzője nem volt maradéktalanul elégedett, a születésnapját góllal ünneplő, a meccs legjobbjának választott Csordás Csaba viszont nagyon örült a sikernek. A vesztes Győr trénere, Pintér Attila a 19. percben kiállított Tokody Tibort és a játékvezetőt bírálta.
REAKCIÓK
Csordás Csaba: – Nagyon örülök, hogy a születésnapomon sikerült gólt szereznem, és legyőznünk a jól szervezett Győrt. Sajnos nem volt látványos a játékunk, mert a két vereség után kissé önbizalom hiányosak voltunk, de remélhetőleg ezzel a győzelemmel sikerül elindulnunk fölfelé.
Tomiszlav Szivics: – Nem volt szép mérkőzés, csak két dolognak tudok örülni: a győzelemnek és annak, hogy nem kaptunk gólt. A többit azonban el kell felejteni, mert sajnos több játékosnak nem volt profi a hozzáállása, s őket meg is fogom büntetni.
Pintér Attila: – Profi labdarúgó ilyet nem csinálhat, mint amit Tokody Tibi tett, ezzel a csapat munkáját tette tönkre. Sajnos két buta gólt is kaptunk, de úgy érzem, hogy erre a fiatal csapatra lehet építeni, s a jövőben még szép sikereket fogunk elérni. Azt mindenképpen meg kell említeni, hogy ami az egyik oldalon sárga volt, az a túloldalon nem. Úgy érzem, hogy Djordjevics esetében az első lapnál kissé túl szigorú volt a játékvezető, s ha az nincs, akkor nem kerülünk kettős emberhátrányba. Persze nem akarom rájuk fogni a vereséget, ezt most mi szúrtuk el.

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
1 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
1 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
1 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
1 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
1 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik