Lőw Zsolt: Sosem gratuláltak még ennyien

Németh LőrincNémeth Lőrinc
2025.04.04. 13:57
Löw Zsolt már vezetőedzőként (Fotó: Getty Images)
Az RB Leipzig a Bundesliga 28. fordulójában a Hoffenheimot fogadja. A mérkőzést megelőzően a házigazda vezetőedzője sajtótájékoztatót tartott.

„Voltak már jó pillanataim a pályafutásom során. Az edzői stáb tagjaként a PSG-vel szerzett bajnoki cím, a Lipcsével való feljutás, vagy a Bajnokok Ligája-győzelem a Chelsea-vel. Rengeteg féle siker, de szerintem sosem kaptam ilyen sok üzenetet, mint most. Ez már nagyon extrém” – mondta a Bild tudósítása szerint a Bajnokok Ligájába kerülésért küzdő német gárda trénere, Lőw Zsolt.

A gratulálók sorai közt található az angol válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Thomas Tuchel, valamint a PSG és a Chelsea elnöke is. „Elmondhatom, nem titok: Joshua Kimmich, Leon Goretzka és néhány másik Bayern-játékos is üzent nekem, valamint kettő-három vezérkari tag is... Ez egy megerősítés számomra, hogy jó irányba haladok” – vélekedett a magyar vezetőedző. 

Az RB Leipzig március 30-án jelentette be, hogy a szezon végéig Lőw Zsolt veszi át a csapat feletti irányítást Marco Rose menesztését követően. A lipcseiek hét közben a VfB Stuttgart ellen estek ki a Német Kupa elődöntőjéből, így már csak a Bundesligában a Bajnokok Ligája-szereplést érő pozíció megszerzése a magyar tréner feladata. 

 

Legfrissebb hírek

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
12 órája

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Willi Orbán klubrekorder lett Lipcsében

Légiósok
2026.09.18. 17:40