A kontinens sztárjai itthon

Vágólapra másolva!
2002.06.12. 20:37
Címkék
Aki netán nem tudná, mi fán terem a wakeboard, az egyszerűen hunyja le a szemét, és képzeljen maga elé egy snowboardost, aki ezúttal a hó helyett a vizet hasítja. Merthogy a két sportág nagyjából hasonló mozgást igényel. De míg a hódeszkázáshoz csupán maga a deszka szükségeltetik, na és jó adag bátorság, addig a wakeboardosnak először is szereznie kell egy motorcsónakot, amely után "kötve” magát megfelelő hullámokhoz jut. Merthogy ennek az új extrém őrületnek az a lényege, hogy a felkorbácsolt vízen különféle szaltókat és ugrásokat végezzen a vakmerő vállalkozó. Na persze létezik kábelpályás változat is, ami lényegesen pénztárcakímélőbb, ám akárcsak a vízisí esetében, ez azért nem ugyanaz az élmény… Igaz, egy kezdőnek tökéletesen megteszi, márpedig hazánkban mindössze 4-5 éve ismert a sportág. Pálya egyébként Dunaharasztiban, Győrött/Ikrényben, Siófokon és Balatonfüreden is található, ha valaki netán kedvet kapott, és próbára szeretné tenni magát.Aki viszont már profiként lovagolja meg a hullámokat, az az idén immár harmadik éve megrendezett Magyar-kupa futamokon bizonyíthat. Sőt, 2002-ben tovább bővül a program, kábelpályás Ek futam lesz Győrben, majd Európa-bajnokság Dunaharasztiban. A versenyprogram tehát a következőképpen alakul. O'Neill-Vodafone Wakeboard Európa-kupa, egyben Magyar-kupa 1. forduló: június 29, Győr-Ikrény; 2. forduló, július 6., Balatonfüred; 3. forduló, egyben ob, augusztus 19., Siófok. Wakeboard Európa-bajnokság, augusztus 23-24., Dunaharaszti.A wakeboard versenyekről további információk találhatók a www.wakeboarder.hu honlapon.
Legfrissebb hírek

Női kézi BL: DVSC–Borussia Dortmund

Kézilabda
26 perce

Anderson Ceará duplázott, ismét nyert a Csíkszereda

Minden más foci
26 perce

Ellentétes félidők után döntetlennel zárult a BVSC és a Csákvár csatája

Labdarúgó NB II
31 perce

Tenisz: Tommy Paul két szettben győzött Piros Zsombor ellen, vezetnek az amerikaiak a Dk-selejtezőben

Tenisz
36 perce

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
52 perce

Akpe Victory: Mindennap erősebb és jobb akarok lenni!

Labdarúgó NB I
1 órája

NB II: Videoton FC Fehérvár–FC Ajka

Labdarúgó NB II
1 órája

Japán ellen nyertek először a németek a női olimpiai jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik