Diósgyőr - Fizetésképtelen a futball-kft.

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2003.01.27. 21:15
Címkék
Egy évvel ezelőtt Reszeli Soós István, a Diósgyőri VTK menedzser-igazgatója merész terveket ismertetett a miskolci Vigadóban. Ám december 10-én már arról kellett megállapodni, Vén Gáborral és Rob Kornéllal a liga fegyelmi bizottsága előtt, hogy a kft. csak három részletben törleszti adósságát (a DVTK háromhavi alapbérrel és a prémiumokkal tartozott). December 18-ig az első részt megkapták a labdarúgók, a december 31-ig, illetve január 15-ig tartó határidőt azonban már nem tudta tartani a társaság vezetése.
A két futballista – megunva a sok hitegetést – a liga igazolási és átigazolási bizottságához fordult, és a múlt péntektől már nem is edzenek. A DVTK háza táján azonban ennél súlyosabbak a gondok: a kft. tartozik az összes futballistának, a szállítóknak, és mára gyakorlatilag fizetésképtelenné vált, adóssága körülbelül nyolcvanmillió forint. Mivel az ígért új befektetők nem érkeztek meg, a menedzser-igazgató már decemberben járt a miskolci önkormányzat vezetőinél, majd január elején – amolyan utolsó esélyként – megismételte látogatását. A tárgyalásokról hétfőn adtak tájékoztatást a felek. Reszeli Soós István és Orosz Lajos alpolgármester először a játékosokat igyekezett megnyugtatni, a megbeszélésről azonban csalódott arccal jöttek ki a futballisták."Nem marad más megoldás, fel kell vennünk a ligától a reorganizációs hitelt – mondta Reszeli. – Tavaly már kaptunk negyvenmillió forintot, most újabb nyolcvanmillióhoz szeretnénk hozzájutni, ehhez azonban szükséges az önkormányzat kezességvállalása. A nevezésnél kétszázötvenmillió forintos tervet készítettünk, de a versenyképes keret kialakítása nagy kiadásokkal járt. Szeretnénk a tulajdonosi kört átalakítani, előbb-utóbb csak megértik, hogy Diósgyőr értéke a magyar labdarúgásnak, itt van érdeklődés, van közönség. Az önkormányzat kezességvállalásával hozzájuthatunk a hitelhez, ez a pénz lehetőséget teremtene, hogy tiszta lappal vágjunk neki a tavasznak.”Orosz Lajos azt tette hozzá mindehhez, hogy a városvezetés támogatásra érdemes értéknek tartja a diósgyőri labdarúgást, ezért újítják fel hamarosan a stadiont. A kft. tulajdonosai közé azonban nem akar belépni, és kezességvállalás esetén is (amiről egyébként a február 6-ai közgyűlésen döntenek) szigorú feltételeket szabnak.Ami pedig Vén és Rob ügyét illeti, Reszeli szerint kedden a Budapesten sorra kerülő tárgyaláson sikerülhet megállapodásra jutnia a játékosokkal.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
1 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
1 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
1 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
1 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
1 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik