Debreceni VSC - Perugiába repülnek

K. T.K. T.
Vágólapra másolva!
2003.02.07. 20:39
Címkék
Az erre a hétre tervezett két előkészületi mérkőzés közül egyiket sem tudta lejátszani a DVSC együttese. A pályamunkások ugyan minden tőlük telhetőt megtettek – két salakos pályát takarítottak folyamatosan –, de a havazás is kitartó volt, ezért Szentes Lázár vezetőedző ismét kénytelen volt terembe vezényelni játékosait."Nem lett volna szerencsés bármelyik labdarúgómat kitenni a sérülésveszélynek – mondta utólag Szentes Lázár. – Szombat délelőtt repülőre ülünk, és irány Perugia. Balog Zsolton kívül a keret minden tagja útra kel, vagyis kisebb sérülése ellenére Böőr Zoltán is részt vehet a kéthetes közép-olaszországi edzőtáborozáson. Információink szerint Perugia környékén jelenleg tíz-tizenkét Celsius-fok körüli a hőmérséklet napközben. Az első foglalkozást szombat délután tartjuk, a túra pontos programját viszont csak a helyszínen alakítjuk ki, de az előzetes tervek és reményeim szerint öt mérkőzést játszunk majd, és ezek közül az utolsót biztosan a Serie A-ban szereplő vendéglátók ellen. Lehetséges olasz ellenfeleink között van a másodosztályú Ternana és Livorno, de velünk egy időben több külföldi együttes is Perugiában tartózkodik, ezért nem aggódom amiatt, hogy nem lesz kivel játszani. Az egyik kínai csapat vezetői ugyanis már jelezték is, hogy szívesen mérkőznének ellenünk.”Az olimpiai válogatott ciprusi fellépésein érdekelt Bajzát Péter, Máté Péter és Balogh János a szigetről repül majd csapata után. A Loki keretével kapcsolatos hír még, hogy a szerb Vladimir Nenadics iránt a nehéz anyagi helyzetben lévő Diósgyőr érdeklődik.
Legfrissebb hírek

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
20 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
26 perce

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
28 perce

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
48 perce

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
58 perce

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
1 órája

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
1 órája

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik