Sopron - Csomagolnak a vezetők

W. F.W. F.
Vágólapra másolva!
2003.02.26. 20:12
Címkék
Kedden még együtt gyakorolt társaival a Matáv Sopron középpályása, Somogyi József, szerdán viszont a hatszoros válogatott futballista már azt közölte telefonon Bognár György ügyvezető igazgatóval, hogy belázasodott, így egyelőre ne számítsanak rá.
Tóth Mihály a jelek szerint remek formában van, hiszen két gólt szerzett a Dabas ellen

A soproniak azért bíznak abban, hogy a labdarúgó hamarosan újra játékra jelentkezik. A Matáv Sopron stábja egyébként mostanság a költözéssel van elfoglalva, ugyanis a labdarúgó-kft. hétfő reggel adja át a terepet az építőknek, ekkor kezdődik ugyanis a Káposztás utcai pálya rekonstrukciója. Igaz, nem költöznek messze az irodák, a Matáv ugyanis két helyiséget kapott ideiglenes használatra a stadion tőszomszédságában épült Kristály üzletházban, így aztán a vezetők nap mint nap figyelemmel kísérhetik, miként is áll a pálya korszerűsítése.
A Matáv a március 5-i, debreceni kupamérkőzés előtti utolsó felkészülési mérkőzését szombaton a ZTE-vel vívja.

Matáv Sopron–Diego FC Dabas 4–0 (3–0)
Sopron, 100 néző. V: Bausz I.
SOPRON: Farkas B. (Horváth T.) – Horváth R., Lambulics, Tóth A. – Fehér (Csiszár), Lazics (Horváth A.), Bagoly (Pintér), Balaskó, Majoros (Sifter Tamás) – Tóth M. (Sira), Javrujan
G: Tóth M. (2), Majoros, Javrujan (11-esből)

Legfrissebb hírek

Nkunku duplázott, győzelmi kényszerbe hozta városi riválisát a Milan

Olasz labdarúgás
30 perce

„Talán még jobban örültem Fetter Erik győzelmének, mint ő”

Kerékpár
31 perce

Hallhatunk még róluk a jövőben – öt teniszező, aki idén robbant be a köztudatba

Tenisz
56 perce

Betartotta az intelmeket, győzelem és pályacsúcs lett a vége

Csupasport
56 perce

Női kézi NB I: megvan a Dunaújváros kilencedik távozója

Kézilabda
1 órája

Tom Brady mellett hány irányítónak van hely? Íme, az elmúlt 25 év tíz legjobb NFL-játékosa

Amerikai sportok
1 órája

Lando Norris-sorozat, 1. rész: villámléptekkel a gokarttól a McLarenig

Képes Sport
2 órája

A jövő csapatkapitánya? Szoboszlai az eltiltása ellenére is a Liverpoollal volt – videó

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik