Mestermérleg
Egervári Sándor az MTK vezetôedzôje: Örülök a továbbjutásnak még akkor is, ha ez a siker nagyon nehezen született meg. Szerettük volna minél elôbb eldönteni a mérkôzést, ám a támadásaink közepette túlságosan kinyílt a csapatunk. Reményt keltô, hogy az ellenfél vezetésénél nem roppantunk össze, hanem ráerôltettük az akaratunkat a Dunaferr-re.
Gálhidi György a Dunaferr szaktanácsadója: A második percben megijedtem, hogy esetleg elbizonytalanodnak a játékosok, ám hamar túltették magukat a gólon, és racionális, helyenként látványos támadásokkal sikerült megfordítani az eredményt. Sajnálom, hogy még a félidô elôtt sikerült egyenlítenie az MTK-nak. A második játékrészben is egyenlô partnerei voltunk a hazai gárdának, viszont az egyetlen komolyabb hibánkat gólra váltotta az MTK. Bízom abban, hogy fogunk még jobban és eredményesebben is futballozni.
Bizonyítottak az újvárosi ifik
Alighanem még egyetlen találkozó előtt sem böngészték annyian a Dunaferr összeállítását, mint az MTK Hungária elleni Magyar Kupa-negyeddöntős öszszecsapás előtt. A dunaújvárosiak kezdő tizenegyében helyet kapott labdarúgók egyike-másika még az igazán hozzáértők számára is ismeretlen volt, és ezen nincs mit csodálkozni: ősszel közülük többen még a piros-fehérek ifjúsági csapatában futballoztak&


A második játékrész gyászszünettel kezdődött, Vass Györgyre, az MTK Hungária baráti körének tagjára emlékeztek.
Nem okozott meglepetést, hogy a szünetben Egervári Sándor az együttese védelmén és középályássorán is változtatott, az viszont már meglepőbb, hogy így is a Dunaferr ziccerével indult a második félidő. Az első negyvenöt perc után ugyanis már érezni lehetett, amennyiben a hazaiak hátsó alakzata nem javul hatalmasat, akkor lesznek még vendéglehetőségek – maradjunk annyiban, hogy pozitív változás nem igazán következett be a kék-fehérek védekezésében…
Ki más, mint Illés Béla szerzett vezetést a fővárosiaknak, és bekövetkezett az, amire a meccs előtt kevesen tippeltek, vagyis néhány hazai szurkoló örömmel vette volna, ha a játékvezető azonnal véget vet az összecsapásnak. Azt nem lehet mondani, hogy a vendégek beszorultak volna a saját térfelükre, azonban a labdavesztéseket követően már nem voltak képesek felvenni a hazai futballisták ritmusát, és így bizony többször is nem megfelelő hadrendben fogadták az MTK próbálkozásait. Az utolsó negyedóra már nem igazán hozott helyzeteket, ám gyanítható, ha Zsók József nem az első tétmeccsét játssza a felnőttegyüttesben, akár egyenlíthetett volna a Dunaferr.
Az MTK csak hatalmas nehézség árán tudta kiharcolni a továbbjutást, míg a Dunaferr fiataljai bizonyították: lehet keresnivalójuk az élvonalban.
Jó: Jezdimirovics, Welton Silva, ill. Nikolov, Buzás, Lengyel.
Percről percre

A brazil Welton Silva remekül mutatkozott be az MTK csapatában: a légiós gólt lôtt
1–0
19. perc: A bal oldalon Lengyel játszott Buzás elé, aki a mellette futó Drobnjakot szöktette. A támadó egy az egyben vihette Hajdura a labdát, ám hét méterről, jobbal nem tudta elrúgni a kapus hasa alatt a labdát, így az a bal kapufa mellé gurult.
24. perc: Lengyel a félpályánál Buzás felé fejelte a labdát, a középpályás testtel elvitte azt Molnár Zoltán mellett, majd a jobbösszekötő helyén futó Nikolov elé tálalt, és ő hat méterről, jobbal a bal sarokba lőtt.
1–1
30. perc: Czvitkovics 19 méterről jobbal kapáslövéssel próbálkozott, ám a labda a bal sarok mellett pattant ki.
31. perc: Czvitkovics jobb oldalról elvégzett szögletrúgását követően Elek tíz méterről, jobbal a kapu felé lőtt, Medics azonban a gólvonal előtt kivágta a labdát.
34. perc: Zsók futott keresztbe a jobb oldalról indulva, majd remek ütemű passzal Buzást hozta játékba. Miután három Dunaferr-játékos vihette a labdát Elekre, nem volt nehéz megoldani a szituációt: Buzás a jobbösszekötő helyén futó Lengyelt választotta átadásával, az újvárosi csapatkapitány pedig hét méterről jobbal a bal sarokba passzolt.
1–2
37. perc: Welton Silva harcolt Pintérrel a dunaújvárosi büntetőterületen belül, a brazil elesett, Saskőy játékvezető pedig 11-est ítélt. A büntetőből Fe-renczi jobbal, félmagasan a balra mozduló Bita mellett a bal sarokba helyezett.
2–2
47. perc: Győri veszítette el a labdát saját térfelén (vagy írjuk inkább azt, hogy Lengyel szerzett labdát…), a 37 esztendős irányító remekül vette észre a bal oldalon futó Buzást, elé is passzolt, így a balszélső egyedül törhetett kapura, ám mielőtt tíz méterről lőhetett volna, Győri visszaért és becsúszva menteni tudott.
50. perc: Czvitkovics szöktette Illést, aki középen átvette a labdát, s kis szerencsével három Dunaferr-védő között is nála maradt a labda, majd 12 méterről ballal, elegánsan a jobb alsó sarokba helyezett.
3–2
A lemondás nem került szóba az MLSZ-ben
A nyári döntéséhez hasonlóan a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége keddi, rendkívüli ülésén úgy határozott, hogy a szövetség ideiglenes játékengedélyt adhat ki azoknak a külföldről érkezett profijátékosoknak, akik a bajnokság kezdetéig egyébként nem kapják meg tartózkodási engedélyüket az ügyintézés hatvannapos határideje miatt. Az elnökség úgy határozott, hogy 2003. április 15-ig kiadható az ideiglenes játékengedély az érintett játékosoknak, így léphetett – például – pályára a keddi Magyar Kupa negyeddöntőjében az MTK brazil légiósa, a Dunaferr elleni találkozón gólt is szerző Welton Silva. A rendkívüli ülésen nem került szóba az elmúlt napokban politikai vihart is kavart MLSZ-elnök ügye, a szövetség székházában fel sem vetődött Bozóky Imre esetleges lemondása.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








