Már közel a végső megoldás

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2003.03.06. 20:58
Címkék
Visszavonta a Preisinger-ügyben a Magyar Labdarúgóligához (MLL) és a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökségéhez postázott kérelmét Kiss József.
Mint arról beszámoltunk, a FIFA-licences menedzser nehezményezte, hogy a liga elnöksége 11/2003-as határozatában új eljárásra kötelezte az ügyben illetékes igazolási és átigazolási bizottságot, mely első fokú határozatában azt állapította meg, hogy Preisinger Sándor ugyan megszegte a szerződését a Lombard FC Haladással, ám mivel a szombathelyi futball-kft. a labdarúgó-megbízási szerződését azonnali hatállyal felmondta – azaz a futballista játékjogának rendelkezési joga visszaszállt a csatárra –, a játékos ingyen átigazolható. Kiss az MLL vezérkarának említett lépését az érvényes szabályokkal ellentétesnek vélte, és a szövetség elnökségének közbenjárását kérte. Az elszántnak tűnő menedzser azonban szerdára meggondolta magát.Kiderült ugyanis, hogy a liga elnökségének nemcsak joga, hanem kötelessége is volt az első fokú határozat törlése, ugyanis mint Klement Tibor szervezési és szakmai ügyvezetőigazgató-helyettes elmondta, az MLL alapszabálya 24. paragrafusa első pontja alapján a testületnek a szabályzattal ellentétes bizottsági döntéseket meg kell semmisítenie. Márpedig a Preisinger-ügy határozatának indoklásába bekerült, hogy a futballista "átigazolási lapját az igazolási és átigazolási bizottság záradékolja”; erre viszont az igazolási és átigazolási szabályzat 10. paragrafusának 10. pontja alapján csak a sportszervezet szerződésszegése esetében lett volna joga a testületnek.Noha Preisinger képviselője elállt az újabb tárgyalástól, az akta pénteken az igazolási és átigazolási bizottság tagjai elé kerül, mert immár az Új Lombard Labdarúgó Kft. ragaszkodna a szerződésszegés kimondásához. Aligha kérdéses, a futballcég e kívánsága teljesül, az 50 ezer eurós lelépési díjról azonban vélhetően fölöslegesen álmodoznak a szombathelyiek, hiszen az egyszer már menesztett labdarúgóért – a sporttörvény alapján – utóbb nem kérhető pénz.Noha az átigazolási időszak már lejárt, Klement Tibor szerint a jelenleg Győrött készülő Preisingernek nem kell őszig várnia, hogy újra pályára léphessen. Amennyiben az igazolási és átigazolási bizottság – számára kedvező – határozata jogerőre emelkedik, akkor az ETO és a 30 éves futballista aláírásával ellátott átigazolási lap birtokában egy nyilatkozatot kell kérniük a győrieknek a ligától arról, hogy a labdarúgó szabadon igazolható, s ezen papírok alapján a Győr-Moson-Sopron megyei futballszövetség záradékolja majd az átigazolási lapot, azaz Preisinger kényszerpihenője véget érhet.
Legfrissebb hírek

Magyar Kupa-sorsolás: a tét már a legjobb 16 közé jutás

Labdarúgó NB I
5 perce

Örömtekerés helyett: demonstráció és törölt zárószakasz a Vuelta utolsó szakaszán

Kerékpár
12 perce

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
14 perce

A hajrában dőlt el a Győr-rali – Német nyert!

Rali
20 perce

A Kassa simán továbbjutott a Szlovák Kupában

Minden más foci
29 perce

Osztrák hokiliga: egy gól is elég volt a Fehérvár Linz elleni sikeréhez

Jégkorong
37 perce

Niké Liga: Dunaszerdahely–Zólyombrézó

Minden más foci
46 perce

Erste Liga: fölényesen nyert otthon a címvédő Gyergyó

Jégkorong
47 perce
Ezek is érdekelhetik