Búcsúznak az angyalföldiek

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.03.28. 23:07
Címkék
Pénteken is csütörtököt mondott a Vasas Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft. vezetősége: Iványi Károly ügyvezető ugyan bevitt a DACH Holding egyik vezetője által aláírt, 15 millió forintról szóló kötelezettségvállalást a Magyar Labdarúgóligába (MLL), ám a rögtönzött fegyelmi bizottsági ülésen ezt a papírt nem fogadták el az indulás zálogaként (ez nem csoda, hiszen a Rácz Gábor vezette DACH ősszel egy hasonló okmányban 70 millió forintos garanciát adott, ám ez az összeg azóta sem áll a Vasas rendelkezésére…). Így hát elmaradt a péntekre kiírt Vasas–Lombard FC Haladás NB I B-s összecsapás, és mivel az angyalföldiek, akiknek játékjogát március 4-én függesztette fel a liga, már negyedik alkalommal mulasztottak, a csapat sorsa a kizárás lesz. Erről április másodikán az MLL versenybizottsága dönt majd. Ez azonban csak formális ülés lesz, hiszen a szabályok értelmében a határozat nem lehet más, mint hogy a hatszoros bajnok együttest visszaminősítik a BLSZ első osztályba.
Legfrissebb hírek

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 perce

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
32 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
38 perce

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
1 órája

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
1 órája

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
2 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n, Peter Wright rémes játékkal búcsúzott

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik