NB I B. – Monor SE–Pécsi MFC 0–3

B. NAGY ZOLTÁNB. NAGY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2003.04.05. 23:37
Címkék

GÓLSZERZÔ
Kulcsár a 6. percben a Pest Krisztián buktatásáért megítélt büntetőből a kapu közepébe bombázta a labdát (11-esből, 0–1). Pest K. a 32. percben Ulrich remek kiugratása után egyedül tört kapura, majd 14 méterről a bal alsó sarokba rúgta a labdát (0–2). Kulcsár a 86. percben 18 méterről elvégzett szabadrúgást követően a kapu közepébe csavarta a labdát (0–3)

SZÖGLETARÁNY: 1:0 (0:0)
A várakozásnak megfelelően már a kezdő sípszótól támadólag lépett fel a sereghajtó otthonába látogató listavezető. A pécsiek semmit sem bíztak a véletlenre, már a hatodik percben vezetéshez jutottak. Kisnémeth Imre buktatta Pest Krisztiánt a 16-oson belül, s a büntetőt Kulcsár Árpád magabiztosan értékesítette. A vezetésük tudatában továbbra is mezőnyfölényben futballoztak a vendégek, és a Monor ritkán tudott átlendülni az ellenfél térfelére. Ilyen ritka pillanat a 23. percben adódott, amikor Kajli Zoltán 30 méterről végezhetett el szabadrúgást, és a másik fél hathatós támogatásával a labda centikkel suhant el a bal kapufa mellett. A kínálkozó lehetőség meghozta a hazaiak kedvét, már-már bátrabban merészkedtek a pécsiek kapuja elé, de a 16-oshoz érve elfogyott a tudományuk. Fél óra játék után úgy tűnt, hogy kiegyenlített lesz a meccs, ám a 32. percben érkezett Pest Krisztián és egy gyors kontra után szerzett góllal újra szertefoszlatta az éledező hazai reményeket. Bátran kezdte a második játékrészt a Monor és az 52. percben akár szépíthettek is volna, ám Danyis Attila óriási ziccerben hat méterről a kapu mellé bombázott. Ezt követően a Pécs félgőzzel futballozva is magabiztosan őrizte megszerzett előnyét, míg a házigazdákban nem volt annyi plusz, hogy felcsillanthassák maguk előtt a pontszerzés reményét. A 86. percben aztán, Kulcsár Árpád találata végleg megadta a kegyelemdöfést a monoriaknak. Az alacsony színvonalú összecsapáson végül a papírforma érvényesült, és a mecsekaljaiak három ponttal gazdagodtak, bár a teljesítményük ezúttal nem volt túl meggyőző.

Mestermérleg
Gubucz László:
– Amíg a százszázalékos pécsi helyzetkihasználásra csak meddő mezőnyfölénnyel tudunk válaszolni, más eredmény nem is születhet egy ilyen találkozón.
Nagy Tamás: – Minden elismerésem a kollégámé, hogy ennyi kudarc után is ilyen motivált csapatot tudott pályára küldeni, és ezzel megnehezítette a dolgunkat, bár jelenleg a miénk a jobb csapat.
Legfrissebb hírek

Osváth Attila már nem sajnálja, hogy hétvégén nem sikerült megverniük az FTC-t

Labdarúgó NB I
5 perce

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
5 perce

Kovács István: Uszik is tiszteleg Papp László emléke előtt   

Ökölvívás
33 perce

NFL: szoros csatában nyert, a 37 esztendős Matthew Stafford lett az MVP

Amerikai sportok
46 perce

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
51 perce

Téli olimpia: újabb kényszerű csere a kanadai jégkorong-válogatottban

Téli olimpia 2026
1 órája

Kinyíltak az olimpiai falu kapui Milánóban

Téli olimpia 2026
1 órája

Az újoncok meccsén korábbi csapata ellen küzd a kisvárdai Lippai Tibor

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik