NB I/B - Fót-Büki TK 1-1

A mérkőzésről tudósított: TEMESVÁRI MIKLÓSA mérkőzésről tudósított: TEMESVÁRI MIKLÓS
2003.04.13. 21:26
Címkék
GÓLSZERZŐ
Kapcsos a 6. percben Bánka jobb oldali szögletét követően a Zoufal által balról visszafejelt labdát hat méterről lőtte a jobb alsó sarokba (1–0). Bausz a 31. percben Bonchis bal oldali szögletét követően öt méterről fejjel csúsztatta a labdát a bal alsó sarokba (1–1)
SÁRGA LAP
Lázár (megrúgta Zöldet) a 40., Gombos (Jeferson fellökéséért) a 62., Zoufal (rácsúszott Sátori lábára) a 67., Hajdú (Nagy Gábor megrúgásáért) a 70. percben
SZÖGLETARÁNY: 5:2 (4:1)

Bátran kezdett a hazai együttes a tabella második helyén álló, tehát feljutó pozícióban lévő bükiek ellen. Ennek már a hatodik percben meg is lett az eredménye, hiszen egy szép szögletvariációt követően Kapcsos Vince révén vezetést szerzett a Fót. A gól után mezőnyjáték következett, a kapuk jó ideig nem forogtak veszélyben, mivel mindkét együttes sok hibával vezette támadásait, amihez azonban nagyban hozzájárult az egyenetlen, göröngyös talaj is. Fél óra elteltével aztán némileg váratlanul az első vendégszögletből megszületett az egyenlítő találat, ekkor a Sopronból kölcsönvett Bausz Róbert csúsztatott a hálóba.
A félidő hátralévő részében tovább folytatódott a küzdelem a két tizenhatos között, majd a fordulás után többet birtokolta a labdát a Bük, de néhány veszélyesnek tűnő beadásnál és kaput elkerülő lövésnél többre nem jutottak. A hazaiak erejéből ebben az időszakban csak ritkán futotta ellentámadásra, ám a 71. percben egy bal oldali bedobást követően a csereként beállt Palásthy Norbert fordulásból néhány centivel lőtt a kapu fölé. Az utolsó húsz percben a fótiak kezdeményeztek többet, de mindkét csapat megpróbálta kicsikarni a győzelmet jelentő gólt. Ehhez a hazai kapus hibájából a szintén csereként pályára lépett Sátori Barnabás állt legközelebb, de ő hatalmas ziccerben a bal sarok mellé lőtt. Összességében igazságos eredmény született a küzdelmes, de sok hibával tarkított közepes színvonalú találkozón.

Mestermérleg
Sarlós András: – Kiegyenlített küzdelemben igazságos eredmény született.
Mihalecz István: – Egy hajtós, kemény mérkőzésen öt perccel a befejezés előtt ziccert hibáztunk, de ennek ellenére reális az eredmény.
Legfrissebb hírek

Huszonkét frém alatt zárta le: bejutott a negyeddöntőbe a címvédő a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
22 perce

A Chelsea lesz a Manchester City ellenfele az FA-kupa-döntőben

Angol labdarúgás
26 perce

Kuramagomedov Murad ötödik helyen végzett az Eb-n

Birkózás
48 perce

Most nem sikerült a fordítás, elvitt egy pontot Stuttgartból a Werder

Német labdarúgás
1 órája

Sportlövészet: Döbörhegyi és Nyitrai aranyérmes a junior-világkupán

Utánpótlássport
1 órája

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
1 órája

Betlehem Dávid ezüstérmes az ibizai 5 kilométeres nyílt vízi úszóversenyen

Úszás
1 órája

Serie A: tizenharmadszor ikszelt az idényben a Fiorentina

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik