Újabb drukkert tiltottak ki

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2003.04.14. 20:41
Címkék
Nagyon megviselte az újpesti drukkereket, hogy szombat este kedvenceik ebben a bajnokságban immár a harmadik próbálkozásra sem tudták legyőzni a Siófokot.
A lila-fehérek gól nélküli döntetlenre végeztek az újonccal, pedig egy győzelemmel megszökhettek volna a harmadik helyre pályázó Debrecentől, és megközelítették volna a második MTK-t. A meccs azonban a találkozó lefújásával még nem ért véget.–Mi történt a lefújás után az öltözőépület recepcióján?–Nagyon kellemetlen, hogy egy feldúlt férfi bejuthatott a házba, ott ugyanis belekötött a recepciósba –mondta Gyulay Zsolt, az Újpest FC ügyvezető igazgatója. –Szerencsére a biztonsági szolgálatunk emberei megfékezték, így tettleg nem tudta bántalmazni a hölgyet, ám a beléptető rendszer kapuját a hívatlan vendég nemes egyszerűséggel lerúgta a helyéről…–Mi lesz a sorsa a rendbontónak?– Még jó, hogy nálunk már működik az említett rendszer, így a szurkolói kártyája segítségével azonnal megállapíthattuk a személyazonosságát. Feljelentettük őt a kerületi rendőrkapitányságon, és bevontuk a belépéshez szükséges kártyáját, vagyis kitiltottuk őt a Megyeri úti stadionból. Ô már a harmadik személy, aki erre a sorsra jut.–Ugyanakkor Szabó András vezetőedzőt is megvárták a drukkerek a találkozó után, és számon kérték tőle a csapat teljesítményét.–Igen, ez így történt. Pedig el kell hinnie minden újpesti szimpatizánsnak, hogy az edzők és a játékosok is azt szeretnék, hogy a csapat eredményes legyen, mindenkinek az az érdeke, hogy az együttes sok mérkőzést nyerjen. Néhányan már a lefújás után be akartak mászni a pályára, ám a kiválóan működő biztonsági szolgálat emberei ezt megakadályozták. Biztos lehet benne mindenki, hogy a labdarúgók és a szakvezetők munkájának értékelése megtörténik majd a bajnokság után, de nem hiszem, hogy az effajta szurkolói akciók segítenének, előrevinnék az ügyet.
Legfrissebb hírek

A történelmi győzelem, az unoka és a mexikói álom – Aguirre nem akar megállni

Foci vb 2026
17 perce

Örömmámor Mexikóban, a Függetlenségi Angyala is fénybe borult – videó

Foci vb 2026
24 perce

Amerikai pite: ezt a francia válogatottat lehetetlen megállítani – vb-kibeszélő, 20. nap

Foci vb 2026
42 perce

A svédek kipipálva; a franciák így érkeztek vissza bostoni bázisukra – videó

Foci vb 2026
46 perce

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
57 perce

Mexikó révén először diadalmaskodott a CONCACAF-zóna dél-amerikai csapat ellen az egyenes kiesés szakaszban

Foci vb 2026
1 órája

Kanada után Mexikó is továbbjutott a társházigazdák közül

Foci vb 2026
2 órája

Mexikóváros megállt, a válogatott átrobogott Ecuadoron

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik