Kaposvár - Nincs osztálycsere

J. R.J. R.
2003.04.15. 20:51
Címkék
Kaposvárott hétfő este tartotta éves rendes közgyűlését a NABI-Rákóczi FC. Az ülésen ugyan szóba sem került, ám azután téma volt a hír, miszerint a Rákóczi és a Siófok vezetősége tárgyalásokat folytat egy esetleges osztálycseréről.
Torma Kálmán, a Rákóczi FC elnöke elmondta, nem került szóba ez az ügylet. A kaposvári klubnál, ha szűkösen is, egyelőre az NB I B-s szereplés feltételei adottak, s csak egy-két év múlva gondolhatnak arra, hogy megcélozzák a legmagasabb osztályt."Számításaink szerint egy jól funkcionáló élvonalbeli csapat fenntartásához háromszázmillió forintos költségvetésre lenne szükség – mondta az elnök. – Ha ehhez még hozzáadjuk a siófokiak ma már ismert adósságát – amelyet értelemszerűen az élvonalbeli joggal együtt kellene átvennünk – máris kiderül, hogy nagyon drága lenne számunkra az élvonal. Azonban mi etikailag sem tartjuk elfogadhatónak ezt a megoldást. Mondjuk is játékosainknak, hogy ők hozzanak bennünket nehéz helyzetbe azzal, hogy kiharcolják a feljutást, mert ezzel a gonddal valahogy majd csak megbirkózunk. Ez a mi sikerünk lenne. A klub történetében eddig háromszor játszhatott a csapat az első osztályban, és van türelmünk, kivárjuk a negyediket is, más tollával viszont nem kívánunk ékeskedni, így ezzel a témával nem is foglalkozunk.”
Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Bolláék nyertek; a DVSC lehetséges ellenfelei gólgazdag meccsen ikszeltek

Európa-konferencialiga
4 perce

Megegyezett Bruno Guimaraesszel az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
6 perce

Vas Gábor öngólja után Böde gyönyörű gólt lőtt, de kikapott a Paks

Európa-konferencialiga
15 perce

Joseph duplájával aratott fontos győzelmet a Twente otthonában a Ferencváros

Európa-liga
23 perce

Európa-liga: jó napjuk volt a vendégeknek, odahaza csak a Besiktas és a St. Gallen győzött

Európa-liga
24 perce

Yaakobishvili Antal érkezését még a héten bejelentheti az ETO FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
34 perce

Maldini elismerte, Ancelottival is tárgyalt már az olasz labdarúgó-válogatott irányításáról

Olasz labdarúgás
39 perce

Vb 2026: Kolumbiában meghosszabbították Néstor Lorenzo szövetségi kapitány szerződését

Foci vb 2026
52 perce