Nyíregyháza - Új és szigorú edző kellett

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
Vágólapra másolva!
2003.05.06. 21:33
Címkék
Az utóbbi hetekben a pro-licences edzőképző tanfolyam jelenlegi résztvevői közül többen kénytelenek voltak felállni a kispadról. Az eddigi "áldozatok közé a diósgyőri Pajkos János, a szombathelyi Glázer Róbert, majd az újpesti Szabó András tartozott, hétfőn pedig a Nyírség-Spartacus vezetősége kezdeményezte a szerződésbontást Kis Károly vezetőedzővel. Az NB I B-ben szereplő gárda eddigi trénere 2002. január 1-jén állt munkába, a szerződése pedig 2004. június 30-ig szólt.
Az utódlást végül házon belül oldották meg a Nyírségnél, hétfőn még csak beugróként vezette a csapat edzését Buús György, de keddtől már kinevezett (pontosabban megbízott) trénerként dirigálta a gyakorlást a nyíregyháziak egykori kapusa (Buús az 1990–91-es évadban, 1994-ben, majd egy mérkőzés erejéig 2001-ben irányította a Spartacust, a mostani megbízatása pedig a bajnokság végéig szól)."Hétfőn kértek fel a vezetőedzői poszt ellátására, és megmondom őszintén, egy álmatlan éjszaka és hosszas unszolás után mondtam végül igent – nyilatkozta a kapusedzőből előrelépett szakember. – Ezer szállal kötődöm Nyíregyházához, éppen ezért meglepett az a fajta szurkolói agresszivitás, amellyel magam is szembesültem a Fót elleni vereséget követően. Azt hiszem, nem kell különösebben bizonygatnom, hogy mindig a csapat teljesítményének javítására törekedtem, így lesz a következő időszakban is. Túlzás lenne azt állítani, hogy karnyújtásnyira van tőlünk az élvonal, de még mindig mindent meg kell tennünk a feljutás kiharcolása érdekében. Azt sem mondhatnám, hogy minden játékos tiszta lappal indul nálam, hiszen jómagam is a csapat körül töltöttem a mindennapjaimat, ráadásul a bajnokság hajrája előtt ilyesmit nem is szabad kijelenteni. Nálam alapvető szempont a fegyelem, mert anélkül csapatjátékról sem lehet beszélni.”
Legfrissebb hírek

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
23 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
30 perce

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
31 perce

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
51 perce

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
1 órája

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
1 órája

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
1 órája

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik