Siófok: Gondolkodnak a játékosok

FÓNAI IMREFÓNAI IMRE
Vágólapra másolva!
2003.05.21. 23:03
Címkék
Immár bizonyos: a kedden történtek a kelleténél jóval inkább megfeküdték a siófoki futballisták gyomrát. Szerdán ugyanis a játékosok az edzést követően a klubvezetőkkel folytatott késő estébe nyúló megbeszélésen sem tudtak válaszolni arra, hogy elfogadják-e, vagy sem a Kft. leendő tulajdonosainak kedden tett ajánlatát.
Kezdődött azzal, hogy Csank János vezetőedző jófajta őzpörköltre vendégelte meg a labdarúgóit, s amikor a mester kitűzte az ebéd időpontját, akkor még sem ő, sem játékosai nem sejthették: az új tulajdonosok is e napra időzítik a nagy bejelentést. Kedden Kuti István a kft.-t átvenni szándékozó konzorcium képviselője ugyanis a soros gyakorlás után tájékoztatta a futballistákat arról, hogy annak a pénznek a felét tudják kifizetni, amivel a klub tartozik nekik. Bár a futballisták örültek annak, hogy lehet jövője a siófoki futballnak, annak azonban már kevésbé, hogy csak félpénzhez juthatnak. S bár kedden este úgy egyeztek meg Kuti Istvánnal, hogy egy nap gondolkodási idő után valamennyi labdarúgó eldönti, számára megfelelő az ajánlat, vagy sem, szerdán kiderült: az egy nap kevésnek bizonyult. A szerdai edzés után tárgyalt a klub vezetőivel, de érdemi válasz a nagy kérdésre nem született. Ha netán a labdarúgók többsége, valamint – amit a befektetők fontosnak tartanak – Csank János vezetőedző nemet mond, akkor ők is elállnak befektetési szándékuktól. Tegnap azt írtuk: zöld az út a Balaton FC előtt (ez lenne a csapat új neve), most azonban oly módon kell korrigálnunk, hogy egyelőre még nem kapta meg a zöld jelzést az új tulajdonosi csoport ahhoz, hogy elkezdje a munkáját…
Legfrissebb hírek

NBA: Jokics 55 pontot szórt, Curry 46-tal vezette győzelemre a Warriorst

Amerikai sportok
18 perce

Brady Skeens optimistán tekint a jövőbe

Kosárlabda
36 perce

NHL: Roslovic volt a nyerőember, ismét hosszabbításban nyert az Edmonton

Amerikai sportok
49 perce

Nadir Benbuali: Az NB I-ben nincs jobb csapat az ETO-nál

Labdarúgó NB I
1 órája

Nyilvános szereptévesztés – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Legyorsulni a Ladát – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Mindhárom dartsvilágbajnok továbbjutott Wolverhamptonban

Egyéb egyéni
7 órája

Csütörtöki sportműsor: Örményországban lép pályára a magyar válogatott

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik