Császári vigasztalás

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2003.05.31. 23:06
Címkék
A szurkolói roham elől a biztonsági emberek a székház egyik irodájába menekítették Tököli Attilát. Micsoda furcsa helyzet: az FTC támadója éppen a klub legendás csatára, idősebb Albert Flórián szobájában talált menedéket. Abból az irodából nézte a mérkőzést és a lefújást követő incidenst a "Császár” és Rákosi Gyula is. A klub két legendás játékosa hosszú perceken át vigasztalta Tökölit, és azt mondták neki: átérzik, mi zajlik a lelkében, de próbálja meg elhinni, hogy azokat, akik rátámadtak, nem lehet, nem szabad azonosítani sem a Ferencvárossal, sem az igazi szurkolókkal.Az egykori legendás 9-es mezben játszó futballista állítólag azt mondta a mai 55-ös dressz viselőjének, hogy egy évben huszonhat gólt szerezni tétmérkőzésen óriási dolog, különösen úgy, hogy ez volt az első idénye a zöld-fehér csapatban – és ezt minden hozzáértő és józan drukker pontosan tudja. Az utolsó meccs befejezése méltatlan volt a klubhoz és annak hagyományaihoz. Persze az sem volt meglepő, hogy Tököli a már-már megható szavak ellenére vigasztalhatatlannak tűnt…(Tököli Attila a történtek miatt a Lettország és a San Marino elleni Eb-selejtezők előtt lemondta a válogatott szereplést, erről bővebben a 6. oldalon)
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Halász Bence megkezdi szereplését az atlétikai vb-n

Minden más foci
22 perce

Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400-on; Futballünnep Szarvaskenden

E-újság
35 perce

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
59 perce

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
1 órája

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
1 órája

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
1 órája

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
1 órája

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik