NB I B: Szolnok-FC Tatabánya 1-2

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
2003.05.31. 22:32
Címkék
GÓLSZERZÔ
Horváth Z. a 12. percben Vincze I. középre gurítását egy méterről pofozta a hálóba (0–1). Vincze I. a 26. percben, fél fordulatból 25 méterről lepókhálózta a bal alsó sarkot (0–2). Antal a 84. percben, majd 40 méteres szabadrúgása akadálytalanul pattant a bal felső sarokba (1–2)
SÁRGA LAP
Német N. (lerántotta Dupait ) a 29., Antal (labdaelrúgásért) 30., Turján (buktatta Tóth Z.-t,) a 44., Balogh (akasztotta Antalt) a 46., Kiss P. (reklamálásért) a 85. percben
SZÖGETARÁNY: 9:3 (3:2)
Bár mindkét együttesben akadt egy-egy sérült, mégis elmondható, legerősebb kezdő tizenegyükkel léptek pályára szombat délután. A fülledt levegő nem könnyítette meg a játékosok dolgát, így sem érheti szó a mérkőzés iramát. Nagy lendülettel kezdte a találkozót a házigazda, és már a második percben megszerezhette volna a vezetést, ám Antal Gábor hiába küldte el az ellenkező irányba Lipták József kapust, a jogosan megítélt tizen-egyesből a jobb sarok mellé lőtt. A büntető sem szegte kedvét a hazaiaknak, szemet gyönyörködtető támadás végén csak a szerencse mentette meg a vendégek kapuját a góltól, Németh Gyula lövését követően. Szűk negyedóra elteltével először szabadult ki a szorításból a Tatabánya és Vincze István rutinja azonnal gólt is eredményezett, hiszen kihagyhatatlan helyzet adódott Horváth Zoltán számára. Vincze újabb parádés megmozdulása végképp elkedvetlenítette a Tisza-partiakat. A második félidőt aktívabban kezdte a Szolnok, de az idő múlásával támadásai egyre kétségbeesettebbek lettek. Hiába próbálkozott szerkezeti átalakítással Tóth Dénes edző – Turján György egy sorral előrébb lépett és két védő helyett támadó érkezett – nem vezetett eredményre. Rendkívül fegyelmezetten, szervezetten játszott a Tatabánya, Antal Gábor hajrában elért szépítő gólja ellenére megérdemelten érték el meglepő győzelmüket.

Mestermérleg
Tóth Dénes:
– Fegyelmezetlen védőmunkánk, és rossz helyzetkihasználásunk eredményezte ezt a fájó vereséget.
Török József: – Most az én csapatomnak gratulálok.
Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
12 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
26 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
48 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
49 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
57 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
1 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája