Balaton FC: csak azért is!

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.06.13. 22:11
Címkék
Amint már beszámoltunk róla, végveszélybe került a siófoki csapat léte, s élvonalbeli indulása. Sokan már kész tényként könyvelték el, hogy vége a futballnak a Balaton fővárosában, mi több, már ment a találgatás, hogy akkor a Kispest vállalja-e az első osztályt, s elindul-e a Siófok helyén.
"Egyszerűen nem vagyok hajlandó beletörődni abba, hogy mindaz, amiért eddig dolgoztunk, amit lehetetlen körülmények között is felépítettünk, semmibe veszszen – mondta Sallói István klubigazgató. – Pénteken játékosértekezletet tartottunk, ott elmondtam a fiúknak, csak akkor van esélyük pénzhez jutni, ha elfogadják érvényes szerződésük felbontását. Természetesen szükségünk lesz a siófoki önkormányzat támogatására is, amely többször jelezte nekünk, hogy a profifutballra nem áldoz, viszont a létesítményt és az utánpótlásunkat remélhetőleg finanszírozza.”Sallói István hozzátette: ha csak egy játékos vagy edző nemet mond a szerződésbontásra, hétfőn visszavonják a ligánál a kft. nevezését. Egyébként viszont a jövőben a bevételekhez igazítanák a költségvetést, a büdzsé nem lenne nagyobb 100 millió forintnál. Szeretnék az együttes eddigi pályaedzőjét, Vass Lászlót maradásra bírni, ha ez sikerül, ő lenne a Balaton FC néven rajthoz álló gárda vezetőedzője.
Legfrissebb hírek

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
19 perce

Lőrincz Tamás a birkózószövetség egyetlen elnökjelöltje

Birkózás
25 perce

Így élte meg a tizenegyespárbajt a holland és a marokkói kispad

Foci vb 2026
30 perce

Elkészült az NB II sorsolása, a DVTK Nagykanizsán kezd

Labdarúgó NB II
40 perce

Kétszeres BL-győztes csatárral erősített a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
41 perce

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
42 perce

Gakpo szülei sírva fakadtak, miután fiuk gólt szerzett Marokkó ellen

Foci vb 2026
44 perce

Lenyűgözően fest a dallasi stadion az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzés előtt – fotók

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik