Kispest: Már a telefonszámlák kifizetésére sem futja

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2003.06.25. 22:14
Címkék
Már egy hete folyik a felkészülés Kispesten, csak egyelőre azt nem tudja senki, hogy igazából melyik bajnokságra is kell felkészülni. A tabellán elfoglalt pozíció alapján az NB I B-ben indulhat a Honvéd, ám a piros-feketék hívei továbbra is bíznak abban, hogy a liga nem fogadja el a Siófok nevezését, így mégis az élvonalban startolhat a gárda. Igaz, eddig sem volt kifogástalan az anyagi helyzet, képzelhetjük, mi lehet most, Kovács Attila kiszállása után…A megmaradt tulajdonosoknak mindenesetre már szerdára alaposan fel kellett készülniük, hiszen ezt a napot tették meg fizetési határidővé. Nos, továbbra sem fizettek, hiszen Kovács Attila írásban még nem mondott le tulajdonjogáról, így a másik két vezető késő este is őt próbálta elérni, hogy végre odaadhassák a futballisták számára a pénzt. Persze nemcsak a labdarúgókat sürgette az idő, hanem a vezetőket is, hiszen csakis úgy lehet esélyük az élvonalbeli indulásra, ha minden tartozásukat rendezik. Marius Sasut már aligha kell kifizetni, hiszen a csatár eltűnt, állítólag Franciaországban van próbajátékon – további hiányzó még az MTK-hoz igazolt Pandur Péter, valamint a Szolnokra visszatért Fedor Ottó és Balogh Pál. Máskülönben mindenki Duró József rendelkezésére áll, legalábbis egyelőre, mert a másodosztályt azért kevesebben vállalnák.A friss kispesti hírek után jöhetne az Újpest elleni edzőmérkőzés tudósítása, csakhogy a találkozó elmaradt (szombaton 11 órától az albán Tirana ellen azért lesz meccs a Népligetben). A liláknak kevés játékosuk van, állt az újpesti indoklásban – mondjuk a piros-feketék sem erőltették a meccset, mert mégiscsak furcsa lett volna pucér felsőtesttel futballozniuk. A csapatnak ugyanis egyáltalán nincs szerelése, hiszen a bajnokság utolsó fordulójában a szurkolók az összes fellelhető trikót magukkal vitték. A "mez-telenség” után már meg sem lepődhetünk, hogy a Bozsik-stadionból a kifizetetlen számlák miatt megint nem lehet telefonálni…
Legfrissebb hírek

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
21 perce

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
21 perce

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
22 perce

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
24 perce

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
27 perce

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
33 perce

Van Gerwen újra a régi, nagy játékkal nyerte meg a World Series of Darts döntőjét

Egyéb egyéni
43 perce

Harminckét év után újra a kontinens trónján a németek férfi kosárlabdában

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik