A csapatot vitték el mellőle

Vágólapra másolva!
2003.07.06. 21:30
Címkék
A magyar futballban mindig történik valami érdekes, valami szokatlan& Történetünkben nem egy edzőt állítottak fel a csapata éléről, hanem a játékosokat vitték el mellőle.
A Kecskemét jogán a Vasas indul majd a másodosztályú küzdelmekben, s a tulajdonos nem Kiprich Józsefet bízta meg az angyalföldiek irányításával, így tehát a korábbi 70-szeres válogatott támadó csapat nélkül maradt. "Valóban szokatlan helyzet állt elő – mondta Kiprich József. – Nem mindennapi eset, hogy egy edző alól kihúzzák a csapatát… Azonban bennem semmiféle düh nincs, egyáltalán nem vagyok megsértve. Tudomásul kell venni, a profifutball már csak ilyen. Úgy érzem, amit ígértem, teljesítettem a Kecskeméttel. Az idén jól teljesítettünk, és jövőre odaérhettünk volna az első három hely valamelyikére is. Tehetséges volt a társaság, de… ez már a múlté.”Külön érdekesség, hogy Kiprich József már volt a Vasas edzője is, igaz, az angyalföldi futballt akkor még a Rácz Gábor tulajdonában álló gazdasági társaság jelentette, s a szakvezető onnan tisztázatlan körülmények között távozott. Elképzelhető, Jámbor János ezt is figyelembe vette, amikor nem a volt válogatott játékost alkalmazta."Azt az esetet felfújták egy kissé – vélte Kiprich József. – Nem volt semmi komoly probléma. Arról, viszont szó sem volt, hogy most én irányítsam a Vasast. Teljes szívemből drukkolok Tamási Zsoltéknak, hogy sikeres legyen a gárdával. Nekem azonban nem könnyű a helyzetem, hiszen már minden klubnál van edző. Azonban remélem, mihamarabb találok valami lehetőséget, és alkalmaz valamelyik egyesület.”
Legfrissebb hírek

Slot Frimpongot méltatta a Wolves legyőzése után, de Wirtz megkönnyebbüléséről is beszélt

Angol labdarúgás
22 perce

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houstont – videó

Amerikai sportok
6 órája

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
7 órája

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
8 órája

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
8 órája

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól, Littler oktatta Suljovicot

Egyéb egyéni
8 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
9 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik