PMFC: Új keret Pécsett

2003.07.06. 21:29
Címkék
Megújul a PMFC kerete. Erre utal, hogy az újonc együttesnél próbajátékon szerepeltek közül többel szóban már megegyeztek a klub vezetői.
Így igent mondott a pécsiek ajánlatára a korábban Hévízen futballozó Szabó Balázs, a Nyíregyházáról érkező Lakatos István és Győri Zoltán, az exszolnoki Bajusz Endre, valamint a volt vasasos, kecskeméti Kovrig Ákos. Az újak névsora azonban még tovább bővülhet, ugyanis a hét elején újabb játékosokat tesztelnek a PMFC-nél. Nagy Tamás vezetőedzőnek a következő napokban egy szlovák csatár és egy lengyel védő megszerzéséről kell döntenie. Felmerült, hogy a mecsekaljaiak szerződtetik a nyíregyházi Gaál Lászlót is, vele megegyeztek a pécsiek, s a szakmai stáb igényt is tartott vollna a játékára, de a játékos menedzsere (a FIFA-licences Kiss József) kevesellte azt az összeget, amit a futballistáért adtak volna, így Gaál nem csatlakozik a kerethez. (Megjegyzendő, a bal oldali középpályás szombaton már az újjáalakult Vasas felkészülési mérkőzésén játszott…) A volt siófoki kapus, Németh Gábor hétfő reggel ad választ a pécsieknek.A tavasszal Pécsett játszó, de most már lejárt szerződésű focistákat illetően Kutas Gábor már korábban búcsúzott, s Kutashoz hasonlóan Halász Gábor is inkább a munkát választotta, nem pedig a profilabdarúgást. Halász játékvezetői vizsgával rendelkezik, és bíróként is szeretne minél előrébb jutni, valamint sportmenedzseléssel is szívesen foglalkozna.Kedden a pécsiek Harkányba vonulnak ötnapos edzőtáborozásra. A jövő hét szerdájára pedig Eszéken a horvát élvonalban szereplő NK Osijek ellen kötöttek le edzőmérkőzést.
Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk a térdműtétje után: Még erősebben akarok visszatérni

Légiósok
5 perce

A Pittsburgh elleni negyedik sikerével továbbjutott a Philadelphia az NHL-ben

Amerikai sportok
42 perce

Joggal dühöng az Arsenal? – „A VAR-nak ki sem kellett volna hívnia a játékvezetőt”

Bajnokok Ligája
45 perce

Gazdag Dániel remek távoli gólt szerzett, negyeddöntős a Columbus a US Open-kupában

Légiósok
1 órája

A jóslat: topcsatárok közé emelkedhet Kovács Bendegúz

Légiósok
1 órája

Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

Kézilabda
2 órája

BL: Jogosan vonták vissza az Arsenal javára megítélt 11-est? Szavazzon!

Bajnokok Ligája
2 órája

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik