UEFA Intertotó-kupa: Behozható a hátrány

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2003.07.06. 21:46
Címkék
Maradt esélye a Győrnek az UEFA Intertotó-kupa harmadik fordulójába jutni. Az ETO Santanderben lépett pályára, ahol a helyi Racing volt az ellenfél.
Varga Zoltán szakmai igazgató a Sebők Zs. – Böjte, Nyilas, Jäkl, Kartelo – Varga Z., Németh N., Nagy T., Geri – Oross, Herczeg összeállításban küldte pályára együttesét a spanyol bajnokság 16. helyén végzett házigazda ellen. Az összecsapás egyetlen találata a 41. percben született, amikor egy szögletet követően a középhátvéd Soromia fejelte a labdát Sebők Zsolt kapujába. A második félidőben Herczeg Miklós helyett Kalina Tibor lépett pályára, a meccs (magyar) hőse azonban Sebők Zsolt lett, aki a 46. percben kivédte Lago büntetőjét. Varga Zoltán a második félidő derekán becserélte még Darko Pericet és Daniel Gjosevszkit, ám mivel a középhátvédként remekül játszó Nyilas Elek megsérült, az utolsó tíz percben tíz emberrel futballozott az ETO. Az eredmény azonban nem változott, így szombat este 19 órától a továbbjutásért küzdhetnek a győriek.
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
2 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
5 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
5 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
5 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik