Megmaradhat a DVTK neve

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
2003.07.13. 21:52
Címkék
Néhány napon belül eldőlhet, miképpen alakul a diósgyőri labdarúgás jövője. Holnap ugyanis a Magyar Labdarúgóliga (MLL) vezetői döntést hoznak, hogy kik vehetnek részt a másodosztályú bajnokságban, és értesülésünk szerint az új csapat nem Monor, hanem Diósgyőri VTK néven szerepelhet majd.
Mindenesetre a DVTK jelentős gondok közepette készül, hiszen azóta, amióta felújították a stadion centerpályáját, azt csak korlátozott mértékben (heti két alkalommal) lehet igénybe venni. Meg kell(ene) oldani, hogy legyen olyan minőségű játéktér, ahol tisztességes szakmai munkát lehet végezni, ellenkező esetben már megalakulása előtt működésképtelenné válhat az új egyesület… A Miskolci Sportiskola (Honvéd-pálya) pályája jó, de a sporttelepen nem lehet edzőmérkőzéseket rendezni. Ez a feladat egyébként a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Kht. és a miskolci önkormányzat feladata lenne – azonban egyik fél sem nagyon igyekszik... Nem csupán pálya-, hanem játékosgondok is vannak még. Ôze Tibor, az új klub szakmai igazgatója folyamatosan tárgyal a DVTK-ban tavaly szerepelt futballistákkal, és ezektől a megbeszélésektől függ, hány idegenlégióssal lehet szerződést kötni. A kiírás szerint öt külföldivel kalkulálhatnak. Montvai Tibor túl nagy igénnyel állt elő, így rá nem számítanak Diósgyőrött, Daru Istvánnak és Virágh Aladárnak lejárt a szerződése, és ők a nyíregyházi Kertváros együtteséhez igazoltak. Balás Gergely továbbra is Diósgyőrött szeretne futballozni, azonban a tanulmányi elfoglaltságai miatt csak hétfőn érkezik vissza a csapathoz. Binder Ciprian tavasszal sokáig sérült volt, még nincs teljesen rendben, a támadó hétfő délelőtt kontrollvizsgálaton vesz részt. A diósgyőriek nagy nyeresége lehet a román Calin Maris, aki 1975-ben született, többszörös gólkirálynak mondhatja magát, legutóbb az Arad csapatában 26 találatig jutott. Visszatérhet Diósgyőrbe Dávid Zoltán: a DVSC-MegaForce kölcsönbe adja a fiatal játékost. Érkezhet még Dragan Crnomarkovics, a 30 esztendős védő játszott a horvát Hajduk Kula csapatában, a Nagykanizsában és a Ferencvárosban is, most Diósgyőrött próbálkozik.Monor SE-DVTK–Rimavská Sobota (szlovák) 3–1 (3–0)
Diósgyőr, 300 néző. V: Kiss
MONOR-DVTK: Nagy Z. – Constantin (Szakos), Pejovics, Miclea, Crnomarkovics (Tejnóra) – Vitelki (Dobos), Szögedi, Halgas (Dávid), Piroska – Maris, Oláh
G: Maris, Piroska, Szögedi, ill. Nagy L.
Legfrissebb hírek

Elsőként ért a célba, mégis második lett elitben a szombathelyi Spartanon

Csupasport
7 perce

Ismét lesznek állóhelyek a német válogatottak mérkőzésein

Német labdarúgás
29 perce

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
1 órája

A Barca ezúttal már 70 milliós ajánlatott tett Rodriért; japán válogatott kapust igazol a PSG – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Már csak egy hónap és kezdődik a budapesti atlétikai világdöntő

Atlétika
1 órája

„Semmit nem adnak oda előre!” – Molnár Attila is megkezdi Eb-szereplését

Atlétika
1 órája

Mind a hat magyar atléta búcsúzott kedd délelőtt

Atlétika
1 órája

Egy hónap múlva 38 magyarral rajtol a cselgáncs Grand Slam

Egyéb egyéni
3 órája