Tárgyalás: Pénzhez juthat a liga

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.07.14. 21:21
Címkék
Az utóbbi napokban mind több sajtóorgánum arról számolt be, hogy a Magyar Labdarúgóliga (MLL) felszámolási eljárást kezdeményez a Magyar Televízió (MTV) ellen, amennyiben az rövid időn belül nem fizeti ki a ligának fennálló 400 millió forintos tartozását. Az MTV és az MLL 2000-ben kötött hároméves szerződést a magyar bajnokság mérkőzéseinek kizárólagos közvetítésére, valamint összefoglaló műsorok sugárzására.
A legutóbbi szezonért járó csaknem 750 millió forintból – a pontos összeget Szieben László ligaigazgató nem erősítette meg, annyit mondott, nagyságrendileg ekkora summáról van szó – a tavaszi idény mecscsei után járó 400 millió még nem érkezett meg a futballszervezet számlájára.Megkeresésünkkor Szieben László az ügy kapcsán nem óhajtott részletekbe bocsátkozni, csupán annyit közölt: a tárgyalások időközben felgyorsultak, két héten belül megszülethet a megállapodás a fizetés idejéről és mikéntjéről.A liga fellebbviteli bizottsága csütörtökön dönt arról, a Balaton FC fellebbezése nyomán enyhít-e azon az ítéleten, amelyet a fegyelmi bizottság szabott ki a klubra, az előző bajnokság utolsó fordulójában rendezett Siófok– Győr összecsapást követően történt botrány miatt. Miután a balatoni egyesület már a múlt héten befizette a rá kirótt 800 ezer forintos bírságot, így már csak az a kérdés: az egy mérkőzésre érvényes pályabezárásról szóló ítéletét lenullázza-e a liga?
Legfrissebb hírek

Idő előtt távozik a Győri ETO irányítója – sajtóhír

Kézilabda
51 perce

Megvan Mozambik első győzelme az Afrika-kupán, Gabon volt az áldozat

Minden más foci
1 órája

Nkunku duplázott, győzelmi kényszerbe hozta városi riválisát a Milan

Olasz labdarúgás
2 órája

„Talán még jobban örültem Fetter Erik győzelmének, mint ő”

Kerékpár
2 órája

Hallhatunk még róluk a jövőben – öt teniszező, aki idén robbant be a köztudatba

Tenisz
2 órája

Betartotta az intelmeket, győzelem és pályacsúcs lett a vége

Csupasport
2 órája

Női kézi NB I: megvan a Dunaújváros kilencedik távozója

Kézilabda
3 órája

Tom Brady mellett hány irányítónak van hely? Íme, az elmúlt 25 év tíz legjobb NFL-játékosa

Amerikai sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik