Szuperkupa: Sípszó előtt

2003.07.17. 22:12
Címkék
DÍJAZÁS. Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, valamint Berzi Sándor MLSZ-főtitkár adja majd át a győztes csapat számára a Szuperkupát és a négy-, a vesztes részére pedig a kétmillió forintot jelképező óriáscsekket.ÖLTÖZÔ. A csütörtöki sorsoláson eldőlt, a Szuperkupa-döntőn a bajnok MTK Hungária lesz a pályaválasztó, azaz a "hazai” csapat, míg a Magyar Kupa-győztes Ferencváros a "vendég”. Így pedig Egervári Sándor játékosai használhatják a magyar válogatott öltözőjét, s dönthetnek arról, milyen mezben szeretnének játszani.FELKÉSZÜLÉS. Szerdai távolléte után csütörtökön már ismét Egervári Sándor tartotta az MTK edzését. Amint az ismert, a bajnokcsapat mestere szerdán az északír fővárosban, Belfastban járt, és megtekintette a házigazda Glentoran és a finn bajnok HJK Helsinki Bajnokok Ligája előselejtező-mérkőzést (0–0). "A kilencven perc alapján azt mondhatom, a finn csapat képzettebb mint riválisa, azonban a gólnélküli döntetlennek köszönhetően egyáltalán nem lefutott a továbbjutás – mondta Egervári Sándor. – A találkozó kiegyenlített játékot hozott. A házigazdák hihetetlenül harcos felfogásban futballoztak, valamennyi játékosuk valódi sportember, és akár meglepetést is okozhat a Glentoran a visszavágón. A finnek kapujában Babócsy András állt, és az összecsapás hajrájában pályára lépett ifjabb Fekete László is. A vendégek négy, öt, egyes hadrendben futballoztak, igaz, ha a mérkőzés közben a helyzet úgy kívánta, akkor változtattak ezen. A Helsinkiben található magyar nagykövetség dolgozójának, Lavró Csabának köszönhetően megkapjuk azt a kazettát, amelyen a HJK utolsó hazai bajnoki mérkőzése, a Mypa elleni 1–1-es találkozó szerepel. Egyébként azzal nem foglalkozunk, hogy az északír vagy a finn bajnok lenne számunkra a kedvezőbb ellenfél, ugyanis bármelyik csapat játszik majd velünk, nehéz párharcra kell számítanunk. Ettől függetlenül természetesen bízom abban, hogy csapatom sikerrel veszi a BL-selejtezőt.”
Legfrissebb hírek

Sztefan Dodics: Hihetetlen meccs volt, de jövő héten még nehezebb lesz!

Kézilabda
32 perce

Világbajnok párbajtőrvívó is tagja lesz az új Országgyűlésnek

Egyéb egyéni
51 perce

Folytatta jó sorozatát a Budai Farkasok, legyőzte a Csurgót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
52 perce

El-elődöntő: Nottingham Forest–Aston Villa

Európa-liga
53 perce

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
1 órája

A Veszprém heroikus küzdelemben egygólos előnyt szerzett a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
1 órája

Férfi vízilabda ob I: az UVSE magabiztos első negyedével megállította a Miskolcot

Vízilabda
1 órája

Történelmi bajnoki címet szerzett a korábbi DVTK-edző

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik