Az új név: Budapesti Honvéd

K. Z.K. Z.
2003.07.18. 22:50
Címkék
A Kispest-Honvéd előbb majdnem elköltözött, utána kis híján becsődölt, aztán kiesett, majd kizárta magát a felkészülési meccsekből, most pedig megszűnik  na jó, nem teljesen szűnik meg, csak nevet változtat: az új bajnokságban Budapesti Honvédként szerepel a csapat. Talán sokaknak ismerős a név&
Horváth Pétert is várják az új Honvédnál (Fotó: Németh Ferenc)
Horváth Pétert is várják az új Honvédnál (Fotó: Németh Ferenc)
Horváth Pétert is várják az új Honvédnál (Fotó: Németh Ferenc)
Horváth Pétert is várják az új Honvédnál (Fotó: Németh Ferenc)
Horváth Pétert is várják az új Honvédnál (Fotó: Németh Ferenc)
Horváth Pétert is várják az új Honvédnál (Fotó: Németh Ferenc)
"Piero Pini tulajdonostársam mondta azt, hogy ő is a Budapesti Honvédon nőtt fel, ezt a csapatot ismeri az egész világ, és ha már szinte mindent elölről kell kezdenünk, az együttes neve legyen újra a régi – eleveníti fel a gyökerekhez való visszatérést Kiss Zsolt. – Már kész az új, piros-fehér-fekete címer, de a színünk azért marad piros-fekete. Természetesen semmi bajunk Kispesttel mint kerülettel, de szeretnénk, hogy ez a klub az egész dél-pesti régió csapata legyen.”
Kérdés, mit szólnak ehhez a szurkolók, akik nyilván nem könnyen fogadják majd el a névváltoztatást (az eddigi felhangokból ítélve nagyon nehezen fogadják…). Meg azért van egy olyan sanda gyanúnk, hogy megfelelő kerületi támogatás esetén nem mondott volna le a Kispest névről a vezetőség…
"A BHSE is jóváhagyta a névhasználatot, tehát ne higgye senki, hogy különféle hátsó szándékaink lennének a Budapesti Honvéd elnevezéssel. Egyfajta közeledési kísérlet ez a BHSE felé” – folytatta Kiss Zsolt. Hogy a névváltoztatás miatt netán támogatja-e a honvédség az egyesületet, arról még korai beszélni, de a csapat mai helyzetében már az is komoly szponzori segítségnek tűnne, ha a lelátóra vezényelnének szurkolónak néhány száz kiskatonát…
Igaz, a malícia most nem kifejezetten helyénvaló, hiszen végre igazi pozitívum történt Kispesten: a vezetők kifizették a játékosokat, és kifizették Gujdár Sándort, így az alakulat végre játszhat edzőmérkőzést. Szombat délelőtt fél tízkor a Kistarcsa látogat a Bozsik-stadionba. Az átigazolási szezonban azonban továbbra sem vehet részt a Honvéd, bár Kiss Zsolt azt mondja, hétfőn átutalják a Ferencvárosnak járó 1.25 millió forintot, és megegyeznek a REAC-cal is az ötmilliós tartozás kifizetéséről. Sőt hamarosan mezek is lesznek: a Diadora öltözteti majd a Honvédot.
Gálhidi György segítőjével, a Vácott korábban edzőként dolgozó Sisa Tiborral természetesen a feljutást szeretné megcélozni, de ehhez szükség lesz néhány új játékosra. Hornyák Vendelt, Budovinszky Krisztiánt, Bábik Tibort, Vén Gábort, Horváth Pétert és Vámosi Csabát akarja megszerezni az együttes, de egy csatárra még mindenképpen szükség lenne. Továbbra is kérdéses Bárányos Zsolt sorsa, ha a középpályás végül mégsem marad, akkor egy irányítót is várnak Kispestre. Kispestre, de már nem a Kispesthez…
Legfrissebb hírek

Bordeaux, Nantes: új tulajdonos ránthatja ki a gödörből a két francia bajnokcsapatot

Francia labdarúgás
2 perce

MotoGP: Buenos Aires került a Balaton Park Circuit helyére

Egyéb autó-motor
7 perce

Folytatódik a Mercedes pole pozíció nélküli sorozata? – Azeri Nagydíj, időmérő

F1
8 perce

Fegyverhasználat utánzása miatt állították ki az izraeli csatárt

Minden más foci
26 perce

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
38 perce

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
45 perce

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
51 perce

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
58 perce