Nem volt elegendő a klubigazgató kézfogása

2003.07.30. 21:39
Címkék
Televíziós közvetítés híján csak azok a szurkolók láthatták az MTK szerdai meccsét, akik jegyet váltottak a Hungária körútra.
– A múlt hét hétfőjén, amikor a naptáregyeztető tárgyalást tartották a Magyar Labdarúgóliga budai székházában az élvonalbeli sportvállalkozások képviselői, megegyeztem Fülöp Ferenccel, az MTK Kft. igazgatójával – mondta Komlósi Gábor, a Telesport főszerkesztő-helyettese. – Annak, hogy kezet adtunk egymásnak, legalább tíz szemtanúja volt a Hattyúházban. Ehhez képest július huszonnyolcadikán, azaz most hétfőn kaptam egy levelet, amiből kiderült, az MTK által a tévés és marketingjogok értékesítésével megbízott Sportfive cég – a köztük lévő szerződés alapján – ragaszkodik ahhoz, hogy vele tárgyaljunk.– Fülöp Ferenc tehát egy olyan jogot adott volna el a televíziónak, ami jelenleg nincs az MTK-nál?– Minimum közös, hármas tárgyalásokra lett volna szükség…– Miért nem jutottak zöld ágra a Sportfive-val folytatott egyeztetéseken?– Mert igazából nem voltak tárgyalások. A Sportfive-tól két ajánlatot kaptunk. Az első csomagban csak a szerdai, Hungária körúti mérkőzés szerepelt, de nagyságrendekkel nagyobb összegért, mint amiben mi Fülöp úrral – még egyszer hangsúlyozom – egy kézfogással már megegyeztünk… A másikban négy találkozó közvetítési joga szerepelt, az MTK–HJK mellett a Fradi máltai UEFA-kupa-találkozója, valamint a Debrecennek a litván Ekranassal vívandó két UEFA-kupa-csatája.– Igaz, hogy a Sportfive kilencvenezer eurót kért ez utóbbi csomagért?– Az összeg nem egészen pontos, ám konkrét számokról természetesen nem beszélhetek… De visszatérve ez előbbi kérdésre: tárgyalásokra nem került sor, mert a Sportfive árajánlata olyan meszsze állt a realitástól, hogy arról értelmetlen lett volna beszélni.– Akkor ebben az évadban a három magyar csapat első körös meccsei nem lesznek képernyőn?– A Ferencváros korrekt ajánlatot tett a Birkirkara elleni pesti összecsapás közvetítésére. Megjegyzem, az FTC által kért összeg jóval szolidabb, mint az MTK–HJK meccs ára lett volna. Igaz, ez "csak” UEFA-kupa-mérkőzés, de a zárt kapuk miatt vélhetően tisztes érdeklődést vonzana a visszavágó.
Legfrissebb hírek

Hansi Flick hosszabbít Barcelonában – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 perce

Egyre közelebb a La Liga ahhoz, hogy az ötödik hely is BL-indulást érjen

Bajnokok Ligája
8 perce

Női röplabda: olasz vezetőedzővel folytatja a bajnok Vasas Óbuda

Röplabda
10 perce

„A futball világa nem egy kedves hely” – Endrick reméli, születendő gyermeke nem követi a példáját

Minden más foci
53 perce

Az állatvédők kritizálják a volt Formula–1-es pilótát

Egyéb autó-motor
1 órája

Úszás: Kós Hubert nyerte az 50 hátat Fort Lauderdale-ben

Úszás
1 órája

Pályára sem lépett, hét hét után távozott Japánból a korábbi német válogatott védő

Minden más foci
1 órája

Trófeával koronázhatja meg tavaszát a Kassa

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik