Henrik Larsson nem lehet kapus

Talán ha öt perc telt el a lefújás után, amikor a játékoskijáróból előbukkant Martin O’Neill, a skótok északír edzője. Az eltávozási "parancsra” váró Celtic-drukkerek, nem túlzás, örjöngve fogadták, egy pillanat alatt dalba foglalták a nevét. "O’Neill, O‘Neill, O‘Neill, O‘Neill” – énekelték a viszonylag könnyen megtanulható nótát a zöld-fehér mezben és rövidnadrágban (kockás szoknyát egyikük sem viselt…) pompázó szurkolók. A menedzser széles mosoly kíséretében integetett vissza a kelta kórusnak, amelynek tagjai óriási üdvrivalgásban törtek ki, hogy a szerencse és a tréner éppen őrájuk mosolygott.
Az északír válogatottban korábban 64 alkalommal pályára lépő szakember átmentette jókedvét a BL-selejtező első felvonását lezáró sajtótájékozatóra is. Midőn egy skót újságíró afelől érdeklődött nála, hogy kit látna még szívesen a csapatában (Skóciában ugyanis még van mód igazolni), O’Neill hosszasan nézett a tolmácsra, majd nevetve mondta: "Bíztam benne, hogy lefordítja magyarra a kérdést, így legalább lett volna időm gondolkodni a válaszon…” Később, persze, elárulta, ha a Bajnokok Ligájában szeretnének helytállni, akkor bővíteni kell a keretet, de "…kizárólag olyan labdarúgókkal, akik javítanak a minőségen”. Neveket azonban nem hallhattunk ez ügyben.
Legalábbis ekkor nem, mert korábban, amikor a Puskás Ferenc-stadion gyepéről 4–0-s sikerrel levonuló csapatát dicsérte, több futballistát is kiemelt. Elsőként mindjárt azt a Henrik Larssont, aki rekordot döntött szerda este Pesten. Egyetlen brit csapat színeiben tudniillik senki nem szerzett 31 gólt idáig európai kupamérkőzésen (a leedsi Peter Lorimer és a liverpooli Ian Rush egyaránt harmincig jutott). Idáig, hangsúlyozzuk, hiszen a 17. percben a svéd támadó betalált Végh Zoltán kapujába, s ezzel nemcsak együttese első, hanem saját maga 31. "nemzetközi” találatát ünnepelhette. Csak a Celticben, persze. Szóval, róla mondta az O’Neill, hogy "…egy csodálatos játékos csodálatos csúcsot ért el”.
A szakvezető elismerőleg szólt az első öt bajnokiról eltiltás miatt lemaradó Chris Suttonról ("Boldog vagyok, hogy góllal tért vissza közénk”), Alan Thompsonról ("Nagyot alakított, a harmadik gól előtt különösen szép dolgokat művelt”) és természetesen az egész gárdáról ("Mindenkivel elégedett vagyok”). Magáról a meccsről így vélekedett: "Nem is reméltem, hogy négy góllal nyerünk, lám, a kezdés előtt egy döntetlennel is kiegyeztem volna. Abban bíztam, hogy a továbbjutás két hét múlva, Glasgow-ban dől majd el. Csalódott persze nem vagyok, hogy így alakult az eredmény… Az első találat roppant fontos volt, önbizalmat és nyugalmat adott játékosaimnak. A második után átvettük az irányítást, és onnantól fogva nem forgott veszélyben a győzelmünk. Ezek után alighanem kijelenthetem, jó esélyünk van a továbbjutásra.”
Amikor a menedzsert arról kérdezték, jobb MTK-ra, komolyabb ellenállásra számított-e, röviden válaszolt: "Nem hinném, hogy az én dolgom lenne ennek megítélése. Csak azt tudom, biztos, hogy szomorúak az eredmény miatt, nem várták, hogy négyszer is a kapujukba találunk. Igaz, mi se.”
Mint kiderült, egy-két ijesztő percet azért átélt a kispadon O’Neill is.
"Amikor megnyílt a csap, megrémültem, hogy félbeszakad a találkozó, és hiába a kettő nullás vezetésünk, újrajátszást rendelnek el. Még a fejemet is bevertem, amikor a földből feltörő vizet látva felugrottam a helyemről. Amúgy a harmadik találatunkat követően megismételtem ezt a mutatványt. Hogy maradandó sérülést szenvedtem-e, azt a szombati bajnokin megtudják: ha Larssont állítom a kapuba, mindenképpen szóljanak…”