NB I B: DVTK-Borsodi Sör–FC Szeged 3–2

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2003.08.23. 23:00
Címkék
SÁRGA LAP
Piroska (rátartott Gelbman lábára) a 8., Puskás (lerántotta Piroskát) a 33., Mórocz (feltartotta Halgast) a 43., Bali (sípszó után elrúgta a labdát) a 65., Turján (reklamálásért) a 90. percben

SZÖGLETARÁNY: 2:3 (0:2)
17. perc: Csúri végzett el a bal oldalról szögletet, beadását Babos fejjel megcsúsztatta, Turján pedig a tétlenül aszszisztáló védők között négy méterről a kapu bal oldalába fejelt. 0–1
36. perc: Piroska a jobbösszekötő helyéről végzett el szabadrúgást, és 22 méterről úgy csavart a bal felső sarokba, hogy Dobó csak beleütni tudott a labdába, ami a kezéről a hálóba perdült. 1–1
44. perc: Egy hosszú indítás után Csúri a balösszekötő helyén kilépett a védők között, majd 12 méterről félmagasan a kapu jobb oldalába lőtt. 1–2
88. perc: Nagy kavarodás támadt a szegedi kapu előtt, Dobó kétszer is mentett, de harmadszorra Halgas fejesét már csak a gólvonalon túlról tudta kiütni. 2–2
91. perc: Piroska 26 méterről, szabadrúgásból lőtt a kapu irányába, a labdába Gajda belespiccelt, amelynek következtében az a lábáról a tehetlen Dobó mellett a jobb sarokba került. 3–2

Miután Kovacsics Károly a 10. percben kihagyta a kihagyhatatlant (egyedült állt Dobó Csabával szemben), a Tisza-partiak második kapu előtti látogatásukat góllal fejezték be.Piroska Attila mesteri szabadrúgásával ugyan sikerült egyenlíteniük, ám a fiatal szegedi gárdát mindez nem törte meg, s a vendégek másodszor is előnyt szereztek. A szünet után egyre inkább a vendégek szabták meg a játék menetét. Miután évek óta együtt játszanak, az összeszokottságnak köszönhetően formás támadásokat vezettek, ráadásul a meleg mintha a diósgyőrieket viselte volna jobban meg. A hajrában aztán váratlan fordulat következett be: a piros-fehérek három perc alatt fordítottak

Mestermérleg
Gergely Károly:
– Az első félidőben két gyermeteg gólt kaptunk. A töretlen küzdeni akarás a hajrában meghozta az eredményt.
Szalai István: – Az első félidőben kerozinnal, a másodikban gázolajjal mûködött a gépezet… Súlyos egyéni hibák miatt maradtunk pont nélkül.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
4 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
4 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
4 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
4 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
4 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
4 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik