A magnót már megvehették

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2003.09.06. 22:55
Címkék
Az idei első osztályú bajnokságban több pályája elején járó edző is remekül mutatkozott be. Figyelemre méltó eredményeket ért el a Balaton FC Csertői Auréllal, a Pécs Nagy Tamással és a Matáv Sopron Pintér Attilával.
Persze alsóbb osztályokban is találhatunk ígéretes trénereket; közéjük sorolható az orosházi Belvon Attila, illetve a kistarcsai Bücs Zsolt is.Belvon a Békéscsaba és az Újpest csapatában 206 első osztályú mérkőzésen lépett pályára, a tavalyi évadban pedig egy trénercserét követően játékosedzőként ült le a Békés megyei gárda kispadjára. A nyáron aztán elfogadta a klubvezetők ajánlatát, és két évre írt alá, immár vezetőedzőként."Mivel játékos-pályafutásom végeztével edző szerettem volna lenni, nagyon örültem a lehetőségnek – mondta a 34 éves szakember. – Élvezem a munkát, a játékosok hozzáállására nem lehet panaszom, és az sem okoz problémát, hogy nemrég még együtt futballoztunk. Van, akivel baráti a viszonyom, de ez az edzéseken, illetve a meccseken nem számít, ha kell, a barátaimmal is kemény vagyok. Egyszer majd szeretnék természetesen az élvonalban dolgozni, de tudom, ehhez még sokat kell dolgoznom. Éppen ezért lenne hasznos, ha a pályakezdő edzők tanulmányúton vehetnének részt egy első osztályú csapatnál.”Az Orosházához hasonlóan a Winner Sport-csoportban szerepel Bücs Zsolt csapata, a Kistarcsa. A kétszeres válogatott Bücs itthon a Debrecen, a Vasas, a Győr, a Volán, a Pécs és a Nyíregyháza színeiben futballozott, majd a Rojik és a Dunakeszi kispadján ült." Jól érzem magam a csapatnál – mondta az A-licences szakember. – A nyári szünetben jól igazoltunk, több tehetséges fiatal került hozzánk. Ezzel az állománnyal az első hat hely valamelyikét szeretnénk megszerezni. Magammal és játékosaimmal szemben is maximalista vagyok, de mivel ez amatőr osztály, azt is tudomásul kell vennem, ha valaki munka miatt nem tud edzésre jönni. Fontosnak tartom, hogy jó viszonyban legyek a játékosokkal, de az edzéseken és a meccseken nincs haverság. Ha szükséges, büntetek, de mivel csak költségtérítést és pontprémiumot kapnak a labdarúgók, nem kell nagy összegekre gondolni. Igaz, egy magnóra – amit régóta szerettünk volna megvenni az öltözőbe – már összegyűlt a pénz…”A 40 éves tréner hozzátette, a körülményekre nem panaszkodhat, amit megígérnek a vezetők, azt teljesítik. Ilyen helyen érdemes dolgozni – persze a nagy cél egy kispad az élvonalban.
Legfrissebb hírek

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
9 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
16 perce

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
17 perce

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
37 perce

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
47 perce

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
49 perce

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
1 órája

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik