Beázott a fehérvári öltöző

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
2003.09.10. 21:24
Címkék
Az évek óta tartó rekonstrukció keretében több városban épülnek-szépülnek az évtizedekig elhanyagolt futballstadionok, ám sajnos nem először kell beszámolnunk arról, hogy a kivitelezők nem végeztek hibátlan munkát.
Korábban az Újpest Megyeri úti arénájára panaszkodtak sokan, mondván, hiába a fedett lelátó, esős időben a nézők egy része mégiscsak megázik. A szél ugyanis befújja a tető alá az esőcseppeket, s egyelőre nem tudni, miként lehetne kiküszöbölni a problémát.S most itt az újabb kellemetlenség. Székesfehérvárott másfél évvel ezelőtt kezdődött az építkezés, és emiatt egészen augusztus 31-ig konténerben öltöztek a játékosok. A kivitelezők határidőre átadták az új öltözőket, valamint a kiszolgáló helyiségeket, ám a tikkasztó kánikula után, éppen az ötödik forduló játéknapján, jelentős mennyiségű eső zúdult több pályára, így a fehérvárira is. S ekkor bekövetkezett az, amire aligha számíthattak a Videotonnál: a frissen átadott öltöző beázott. A fehérvári rekonstrukcióról tudni kell, hogy ebben az esetben több vállalkozóra bízták a kivitelezést, ám míg a lelátókat és a kiszolgálóhelyiségeket egy helybéli cég tökéletes állapotban adta át, addig a stadion szerkezetének kialakítását egy másik cég vállalta el. Ez utóbbinak többek között a csatornázás és az öltözők szigetelése lett volna a feladata, ám kicsúszott az időből, és csupán a múlt héten pótolta a hiányosságokat. A következő esőzésnél így már vélhetően nem áznak be az épületek, mindenesetre ez az egyetlen eset is kellemetlen volt, főleg úgy, hogy a fehérvári beruházás összköltsége 1.5 milliárd forintba került. A Videoton létesítményének teljes felújításához további 200-300 millió forintra lenne szükség, hiszen a VIP-helyiségek és a sajtóhelyek továbbra sem készültek el, s a pénzhiány miatt egyelőre a műanyak székek felszerelésére is várni kell. Kellemesebb hírek érkeztek Pécsről. Tudni kell: már évtizedekkel ezelőtt szóba került, hogy villanyvilágítást kap az újmecsekaljai pálya. A jólértesültek akkoriban tudni vélték, hogy a Feyenoordnak eladott Róth Antal vételárából valósulna meg a beruházás, de ehelyett inkább autóbuszt vásárolt a klub. Később többször is szóba került a téma, a megvalósításra azonban egészen mostanáig várni kellett. Kedden azonban befejeződött a négy világítóoszlop felállítása, ma próbaüzem lesz, péntek este 8 órakor pedig eljön a sporttörténeti pillanat: először edz villanyfénynél a pécsi csapat. A hivatalos avatásra szombat este szintén 8 órakor kerül sor a ZTE elleni bajnoki mérkőzésen.Újdonság még Pécsett, hogy újra feltűnt a csapatnál Matus Sándor. A 26 éves kapus legutóbb Finnországban, a másodosztályú Rovaniemiben védett, Pécsett viszont egyelőre a negyedik számú kapus Németh Gábor, Sólyom Csaba és Herbert Roland mögött. Nehéz elképzelni, hogy ebben a bajnokságban szerephez jutna az élvonal újoncánál, ennek ellenére edzésbe állt.
Legfrissebb hírek

A dél-afrikaiak kapusa új világbajnoki rekorddal utazik haza

Foci vb 2026
9 perce

Strandkézilabda-vb: A másodedző szerint a felkészülési torna hiányzott a magyar válogatottnak

Kézilabda
9 perce

Vb 2026: Több mint négy és fél millió helyszíni néző a csoportkörben

Foci vb 2026
16 perce

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
16 perce

Osztrák Nagydíj: Russell életet lehelt a szezonba – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
33 perce

„Kiábrándító német teljesítmény” – Neuer alkalmasságát is felveti a szaksajtó

Foci vb 2026
39 perce

Heti program: jön a világbajnokság egyenes kieséses szakasza

Foci vb 2026
45 perce

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
47 perce
Ezek is érdekelhetik