Détári Lajost megbüntették

V. GY.V. GY.
2003.09.11. 20:57
Címkék
Csütörtökön ülésezett a Lombard Labdarúgó Kft. fegyelmi bizottsága, és határozott Détári Lajos ügyében.
Mint ismert, a zöld-fehéreket az első osztályba vezető szakember a közelmúltban váratlanul bejelentette, nem kíván a Lombard FC Haladásnál edzősködni, aztán elköszönt a játékosoktól, s a szombathelyi vezetőktől. A klub tulajdonosa, Bíró Péter zokon vette Détári bejelentését, és tegyük hozzá, joggal, hiszen a tréner szerződése jövő nyárig szólt.Nos, a fegyelmi testület határozott, s mert úgy ítélte meg, hogy Détári szabálytalan körülmények között mondott le, ezért sportfegyelmit indított az edző ellen és pénzbüntetésben részesítette. Ennek nagysága jóval alatta van annak az összegnek, amennyi még jár Détárinak, de ahhoz, hogy hozzájusson a pénzéhez, számlát kell benyújtania. A tárgyaláson egyébként részt vett Détári Lajos, és aláírta az ott készült jegyzőkönyvet. A szakembernek jogában áll 15 napon belül fellebbezni – csakhogy azt nem a Lombardnál, hanem a labdarúgóligánál teheti meg.
Legfrissebb hírek

A szülővárosát sújtó földrengés áldozatainak segít a vb-t megjáró kolumbiai középpályás

Minden más foci
21 perce

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
46 perce

Győri reménysugár: Csinger Márk és Zseljko Gavrics is a csapattal edzett

Európa-konferencialiga
55 perce

Elsőként ért a célba, mégis második lett elitben a szombathelyi Spartanon

Csupasport
1 órája

Ismét lesznek állóhelyek a német válogatottak mérkőzésein

Német labdarúgás
1 órája

Szinkronúszás: szerdán kezdődik a budapesti junior-vb

Utánpótlássport
1 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2 órája

A Barca ezúttal már 70 milliós ajánlatot tett Rodriért; japán válogatott kapust igazol a PSG – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2 órája