NB I B: Kecskeméti TE–Bodajk FC 1–2

2003.09.27. 23:07
Címkék
SÁRGA LAP
Rodenbücher (Somogyi akasztásáért) az 58., Barna Cs. (Salacz meglökéséért) a 74., Lázár (Balogh lerántásáért) a 83. percben

KIÁLLÍTVA
Babos a 92. percben
SZÖGLETARÁNY: 5:2 (3:2)

36. perc: Pálfi lecsapott egy kipattanó labdára, majd hét méterről nagy erővel a kapu közepébe bombázta azt. 0–1
44. perc: Barna Csaba egy jobb oldali szöglet után két méterről a hálóba kotorta a labdát. 1–1
52. perc: Urbán kiugrott középen, elhúzta a labdát a kifutó Nagy Zsolt mellett, majd 20 méterről az üres kapuba gurított. 1–2
92. perc: Babos Ádám durva szabálytalansága miatt a játékvezető kiállította őt.

Több mint fél óra telt el úgy a mérkőzésből, hogy a labda csak egy-egy hazaadás után jutott el valamelyik kapu közelébe. Ezt követően viszont mindjárt kétszer egymás után, ám ezekből a helyzetekből rögtön gól is született. A második felvonás elején felélénkült a játék, amit Urbán Gábor remek gólja is jelzett. A folytatásban aztán mindenki nagy KTE-rohamokat várt a nézőtéren, de még igazi helyzetig sem jutott el a hazai csapat, így a Bodajk megérdemelten gyűjtötte be a három pontot.

Mestermérleg
Ioan Patrascu:
– Nagy hibaszázalékkal játszott a csapat, s nem is úgy, ahogy megbeszéltük. Ennek nem is lehetett más az eredménye, mint vereség.
Domonyai László: – Rendkívül kemény mérkőzésen megérdemelten nyertünk.
Legfrissebb hírek

„Csak a Ferrarinak adatott meg a luxus” – Alonso szerint jogtalan előnyhöz jutott a rivális az esős Pirelli-teszt által

F1
3 perce

Videó: Szoboszlai góljával és gólpasszával egyenlített kétgólos hátrányból a Liverpool az MU ellen

Angol labdarúgás
10 perce

Kovács Zsófia nyert felemás korláton a torna ob-n

Torna
13 perce

Újoncként nyerte meg története első svájci bajnoki címét az FC Thun

Minden más foci
23 perce

Nem tudta ledolgozni az első félidőben összeszedett hátrányt a St. Pauli

Német labdarúgás
28 perce

Fontos pont Lille-ben, Negóék bennmaradása lassan biztossá válik

Francia labdarúgás
38 perce

Az Ferencvárosé lett a bronzérem a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
42 perce

Női vízilabda-világkupa: kikapott a spanyoloktól a magyar válogatott

Vízilabda
51 perce
Ezek is érdekelhetik