Ingyenmeccs a szurkolóknak

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2003.11.28. 20:34
Címkék
Ebben a naptári évben negyedszer mérkőzik egymással bajnoki pontokért a két csapat. A korábbi három meccs  melyek közül kettőt Győrött játszottak  mindegyike a kék-fehérek győzelmével zárult. Az elmúlt négy fordulóban mindkét együttes vesztett korábbi lendületéből, hiszen a bajnokságnak ebben a szakaszában az ETO csak négy, míg az MTK Hungária öt pontot tudott szerezni, azaz teljesítményük ötven százalék alá süllyedt. Most az ősz záró mérkőzésén az ETO és az MTK is javításra készül.
Gyôri ETO FC

12 Sebôk
17 Böjte
32 Stark
77 Jäkl
9 Németh N.
10 Nyilas
29 Kartelo
11 Nagy T.
69 Nicsenko
96 Miriuta
99 Bajevszki

Vezetôedzô: Kiprich József
Kispad: 1 Krass (cserekapus), 3 Oross, 7 Herczeg, 8 Regedei, 18 Peric, 22 Varga Z., 26 Kalina
Sérült: Jovanovics (térdsérülés)
Eltiltva: Geri (három sárga lap)

MTK Hungária

1 Végh
2 Molnár Z.
19 Komlósi
23 Juhász R.
14 Füzi Á.
7 Zavadszky
4 Jezdimirovics
20 Czvitkovics
11 Rednic
10 Illés
9 Silva

Vezetôedzô: Egervári Sándor
Kispad: 22 Kovács Z. (cserekapus), 28 Pusztai, 8 Pisont, 16 Szabó O., 25 Zabos, 28 Pusztai
Sérült: Elek, Halmai (mindkettô műtét után lábadozik), Lengyel (rúgást kapott a sípcsontjára)
Eltiltva: Torghelle (piros lap)
Gyôri ETO FC

12 Sebôk
17 Böjte
32 Stark
77 Jäkl
9 Németh N.
10 Nyilas
29 Kartelo
11 Nagy T.
69 Nicsenko
96 Miriuta
99 Bajevszki

Vezetôedzô: Kiprich József
Kispad: 1 Krass (cserekapus), 3 Oross, 7 Herczeg, 8 Regedei, 18 Peric, 22 Varga Z., 26 Kalina
Sérült: Jovanovics (térdsérülés)
Eltiltva: Geri (három sárga lap)

MTK Hungária

1 Végh
2 Molnár Z.
19 Komlósi
23 Juhász R.
14 Füzi Á.
7 Zavadszky
4 Jezdimirovics
20 Czvitkovics
11 Rednic
10 Illés
9 Silva

Vezetôedzô: Egervári Sándor
Kispad: 22 Kovács Z. (cserekapus), 28 Pusztai, 8 Pisont, 16 Szabó O., 25 Zabos, 28 Pusztai
Sérült: Elek, Halmai (mindkettô műtét után lábadozik), Lengyel (rúgást kapott a sípcsontjára)
Eltiltva: Torghelle (piros lap)
Győrött eseménydús hetet zártak. A zöld-fehérekhez kapcsolódó hír még, hogy a héten elkezdődött a 40 évvel ezelőtti első bajnoki cím ünneplése, mely szombaton az MTK elleni összecsapással zárul. A meccs előtt – melyre ingyenes a belépés – köszöntik majd az 1963-as aranyérmes együttes tagjait.
Ami a fővárosiakat illeti, pontszerzés esetén mindenképpen dobogón végez a bajnoki cím védője. S ez, figyelembe véve az őszi nehézségeket, azt, hogy ismét kulcsemberek dőltek ki hosszú hetekre, elfogadható teljesítmény. Hallani olyan hangokat, miszerint Egervári Sándornak jó esélye van arra, hogy szövetségi kapitány legyen – ebben az esetben a jelenleg Bodajkon dolgozó Lőrincz Emil lehet a vezetőedző, és a játékoskeretben is komoly változások várhatók –, de a mesteredző nem kívánt találgatásokba bocsájtkozni. A Hungária körúton egyelőre mindenki azzal van elfoglalva, hogy a csapat megszerezze a három pontot. Hogy a közeljövő hoz-e változást az együttes háza táján, arra a következő napok adják meg a választ.

Kiprich József: "A tapasztalatok szerint egy rosszabb helyzetben lévő, szerényebb képességűnek tartott csapat a nálánál papíron erősebb ellenfél ellen mindig felszívja magát. Remélem, ez lesz a jellemző erre a mérkőzésre."


Egervári Sándor: "Szeretnénk méltóképpen, győzelemmel búcsúzni kétezer-háromtól, de tudjuk, ezért sokat kell tennünk. A szép jövő előtt álló edzőpáros, Kiprich József és Vincze István nemcsak a pályán, hanem a kispadon is nehéz ellenfélnek számít."
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
4 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
5 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
5 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
5 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
5 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
5 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
6 órája
Ezek is érdekelhetik