MTK: Kiárusítás tízesztendei gondtalanság után

Vágólapra másolva!
2003.12.04. 21:19
Címkék
Alighanem sokan nem felejtik az MTK-szimpatizánsok közül az 199394-es bajnokságot, amikor kedvenc csapatuk 30 mérkőzésen 4 győzelmet, 9 döntetlent és 17 vereséget "futballozott össze, ezzel kiesett. Ekkor érkezett Várszegi Gábor, aki olyan anyagi körülményeket teremtett, amely a magyar futballcsapatokat illetően egészen a közelmúltig irigylésre méltónak számított.
Az együttes egyetlen esztendőt töltött a második osztályban, Bicskei Bertalan irányításával azonnal visszatért a legjobbak közé, míg a következő évben Garami József vezetésével a gárda aranyérmes lett és Magyar Kupa-elsőséget szerzett. A kupasorozatban a következő évben is a legjobbnak bizonyult, s akkor már Egervári Sándor felelt a szakmai mukáért, valamint ő volt a szakvezető egy évvel később is, amikor 19 pont előnnyel utasította maga mögé a riválisokat a kék-fehér alakulat… A nemzetközi kupákban a csúcsot az jelentette, amikor az MTK a BL-főtáblára kerülésért a norvég Rosenborg, majd a horvát Dinamo Zagreb ellen játszhatott.Az utolsó visszhangos sikerig sem kell messze visszamenni a múltba: az MTK tavaly is a legjobb volt. Ekkor – három év dunaújvárosi kitérőt követően – Egervári Sándor dirigálta az együttest. A nyári átigazolási időszakban még olyan ismert labdarúgók szerződtek az MTK-hoz, mint Halmai Gábor és Torghelle Sándor, most viszont már a legjobbjait árulja a klub…
Legfrissebb hírek

Az ezer sebből vérző 49ers hatodik kiemeltként búcsúztatta a címvédő Eaglest – videó

Amerikai sportok
2 órája

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
5 órája

Kolozsvár levegője – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Hullámok hátán – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Hétfői sportműsor: Nemzeti Sport Gála az Operaházban

Minden más foci
5 órája

Endrick bemutatkozott, és továbblőtte a Lyont a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
5 órája

Gyorskorcsolya Eb: Bejczi Botond tizedik lett a tömegrajtos versenyben

Téli sportok
5 órája
Ezek is érdekelhetik