Hatan szabadlistán

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.12.11. 20:47
Címkék
Huszonheten voltak, huszonegyen maradtak Szombathelyen: a gyors fejszámolás után kiderül, hogy a Lombard FC Haladás vezetősége úgy döntött, hat embert helyez szabadlistára, vagyis ők, ha csapatot találnak magunknak, akkor mehetnek is, a klub nem gördít akadályt távozásuk elé. Íme a szabadlistára tett játékosok névsora: Horváth Róbert, Németh Tamás, Schafranek Ádám, Dombai András, Georg és Alex M. Arruda. Gelei Károly menedzser-igazgató elárulta, a listán szereplő futballisták között vannak olyanok – főleg az idősebbek, így Németh Tamás, valamint Horváth Róbert –, akik nem férnek bele a szakmai elképzelésekbe, de többüket csak azért adnának kölcsön, hogy tétmérkőzéseken szerepelhessenek a juniorbajnokság alacsonyabb színvonala helyett. Ez utóbbi kategóriába tartozik a tehetségesnek vélt Dombai András, valamint Schafranek Ádám is."Most huszonegyen maradtak a keretben, de ez nem jelenti azt, hogy más nem kerülhet hasonló helyzetbe – mondta Gelei Károly. – Az átigazolási időszakban szeretnénk minőségi futballistákat igazolni, és ha sikerülne több jó labdarúgót szerződtetni, akkor elképzelhető, hogy további emberektől kell megválni. Egy vagy két futballista igazolása esetén még nem feltétlenül kellene búcsúzni a mostaniak közül valakitől, de ha többen érkeznek, bizony a jelenlegi keretből kell néhány labdarúgónak távoznia. Ha így alakulna, erről elsőként természetesen a játékosok értesülnek majd, és rögtön utána a sajtó munkatársai.”
Legfrissebb hírek

Nyomdai áramszünet miatt probléma az NS-előfizetések kézbesítésében

Egyéb egyéni
9 perce

Női kosárlabda NB I: Dubei Debóra a Csatához igazolt

Kosárlabda
12 perce

Jacobs szenzációs időt futott Eisenstadtban, hátszélben

Atlétika
20 perce

Lukaku tovább szárnyal, hihetetlen tíz év van mögötte

Foci vb 2026
23 perce

Oliver Kahn elárulta, szerinte mi volt a németek legnagyobb problémája

Foci vb 2026
35 perce

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
38 perce

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Kézilabda: győzelem a Dél-Korea elleni helyosztón az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik