A Vác lesz az első ellenfél

V. GY.V. GY.
2003.12.16. 22:15
Címkék
Furulyás János elnökletével ülésezett az FTC Rt. igazgatósága. A megbeszélésen részt vettek a testület új tagjai: Debreczeni János, az FTC tekeszakosztályának elnöke, Kovács Ádám, a Celladam cégcsoport vezetője, Horváth Gábor, a Celladam cégcsoport képviselője és Herményi Gyula, a Westel Rt. képviselője. Sokan hitték, hogy személyi kérdések is napirendre kerülnek majd, ám ez alkalommal szóba sem került, ki lehet a részvénytársaság sportigazgatója, s nem beszéltek arról sem a jelenlévők, hogy a felkérésre nemet mondó Nyilasi Tibor helyett kivel kellene tárgyalni a poszt betöltéséről.
Egyelőre nem esett szó az esetleges edző-cseréről sem, az átadás-átvétellel járó feladatokra összpontosított az igazgatóság. Így tehát tovább folyhat a találgatás, ki lesz a sportigazgató, és arról is, hogy a mérlegkészítéssel és az átadás-átvétel lebonyolításával megbízott Szeiler József vezérigazgató maradhat-e posztján.Természetesen nem csupán az igazgatóság dolgozik, a csapat téli felkészülési programjának kialakítása is a napi feladatok közé tartozik. Az már eldőlt, hogy januárban és februárban három edzőmérkőzést játszik az együttes: január 29-én a Vác, február 17-én a Nyíregyháza, február 21-én pedig a Szolnok lesz az ellenfél, mind a három találkozóra hazai pályán kerül sor. Az is biztos, hogy február 3. és 13. között Cipruson edzőtáborozik a csapat, és a tervek szerint tíz mérkőzést játszik majd a Garami József szakmai igazgató vezetette együttes – az ellenfelekről még folynak az egyeztetések. Bár vannak, akik szerint közel sem biztos, hogy Garami marad a szakmai munka irányítója. A szakember nem idegesíti magát a pletykákkal, mint korábban nyilatkozta, "… az új tulajdonosnak joga van eldönteni kivel kíván együtt dolgozni”.Tököli Attilával kapcsolatosan is folyik a találgatás. Egyes vélemények szerint télen távozik a csatár, csakhogy Tökölinek esze ágában sincs eligazolni: "Senki nem keresett, senkivel nem tárgyaltam – mondta megkeresésünkre Tököli Attila. – Január ötödikén találkozom a csapattal, és elkezdem én is a felkészülést. Nyárig szól a szerződésem, és nincs jele annak, hogy változna a határidő.” Természetesen a Ferencváros is részt vesz a terembajnokság selejtezőjében, és bár a vezetőség kérte a szervezőket, hogy ne a szegedi csoportba osszák be a csapatot, az illetékesek nem vették figyelembe a fradisták érveit. Így tehát január 25-én Szegeden is pályára lépnek a zöldek.S végül egy kellemes hír: a december 11-én 85. születésnapját ünneplő Gyetvai Lászlót és a december 12-én 60. születésnapját ünneplő Szûcs Lajost, a klub legendás labdarúgóit kedd délelőtt a Magyar Labdarúgó-szövetségben köszöntötték a sportág irányítói.
Legfrissebb hírek

Nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását

Atlétika
8 perce

Montréali tenisztorna: ismét félbeszakadt Marozsánék meccse

Tenisz
17 perce

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
23 perce

Kozák Luca döntős 100 gáton

Atlétika
31 perce

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
38 perce

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – keddi transzferhíradó

Minden más foci
39 perce

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
1 órája

A Newcastle új edzője szerint nincs értelme a negatív dolgokra koncentrálni

Angol labdarúgás
1 órája