Januárra befektető érkezik

K. I.K. I.
2003.12.17. 20:34
Címkék
Az a jó hír Újpesten, hogy nyugalom van. Lukács Ferenc tulajdonos lapunknak elmondta, hogy ebben az évben már biztos nem történik semmi lényeges a Megyeri úton. A kft. első embere szerint januárban megoldódhatnak a problémák, és egy szponzori csoport megmentheti az anyagi gondokkal küzdő céget (amúgy már megint hallani itt-ott Rácz Gábor feléledő befektetői szándékáról&). Egyelőre több részletet nem kívánt elárulni az Újpest főtulajdonosa.
Segíthet az is, ha Tokody Tibort megvásárolja a Dortmund. Az újpesti csatár annyit mondott, hogy a hét második felében felpöröghetnek az események. Ha nem sikerülne a németekhez igazolnia, akkor sem esik kétségbe, mert több lehetősége van. Az újpestiek téli programja szinte napra pontosan kész: februárban két hetet töltenek majd a törökországi Antalyában, a téli műfüves teremtornán is részt vesznek, nem is kell messzire utazniuk, hiszen a káposztásmegyeri AstraZeneca csarnokban játszanak majd január 17-én. A Megyeri úti műfüves pályán a Nyíregyháza (január 21., 14.30 óra), a Tatabánya (január 24., 11), a Somogyvár (január 27., 14.30), a III. Kerület (január 29., 14.30) és a Dabas lesz majd ellenfél az edzőmeccseken.
Legfrissebb hírek

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
7 perce

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
30 perce

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
38 perce

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
43 perce

Ez az augusztusi ETO nem a májusi ETO – a 10-es mez a győriek Kl-kudarcáról

Európa-konferencialiga
48 perce

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
57 perce

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
58 perce

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2 órája