Csökkentek Tokody dortmundi esélyei

K. I.K. I.
2003.12.21. 20:59
Címkék
Bonyolódik a helyzet Tokody Tibor átigazolása körül. Az újpesti csatárt szívesen látná a német élvonalbeli Dortmund, miközben a fekete-sárgák keretéből szerették volna elküldeni a brazil Amorosót, a német Heiko Herrlichet és Giuseppe Reinát.
Nos, a meneszteni kívánt futballisták egyelőre mindhárman maradnak, ez pedig nyilvánvalóan csökkenti a magyar labdarúgó esélyeit – tudtuk meg a játékos segítőjétől, Jurácsik Mátyástól, aki hangsúlyozta, barátként segíti a csatárt, hiszen a menedzserkedéshez szükséges papírokkal nem rendelkezik. Más kérdés, hogy amióta híre ment, Tokody Tibort esetleg dortmundi szerződéshez segíti, már többen hívták Jurácsikot telefonon – még német futballisták is –, hogy nekik is intézzen egy szerződést… Ezeket a megkereséseket, noha hízelgőek is voltak számára, Jurácsik Mátyás visszautasította, hiszen Tokody Tibor átigazolását is csupán afféle családi ügynek tekinti.Az újpesti támadó is óvatos, hiszen a nyáron egy hasonló, több, mint izgalmasnak tűnő átigazolási ügye volt: az egyik cseh sztárgárda, a Slavia Praha tesztelte, mi több, már a szerződéstervezet is készen volt, sőt edzőtáborozni is elvitte a magyar játékost, aztán…Az igazolásból végül semmi sem lett.Tokody Tibor visszatért az Újpesthez, de régi önmagát nehezebben találta meg, és bár a tavasszal a válogatotthoz rendszeresen meghívták, a "nagy kaland" után már nem számított rá Gellei Imre, az azóta lemondott szövetségi kapitány.Visszatérve a Dortmundra: kedden újabb tárgyalás következik a Borussia illetékeseivel. Információink szerint a kétszeres válogatott Tokody ára egymillió euró, azaz 256 millió forint, amit a németek állítólag nem sokallnak. Igen ám, de a három említett rivális maradt Dortmundban, vagyis a magyar labdarúgó számára nem lehetett helyet felszabadítani a keretben. A Borussia amatőregyüttesében pedig csak az Európai Unióból érkezett külföldiek léphetnek pályára, vagyis a magyar EU-csatlakozásig Tokody nem szerepelhetne az amatőrök között.Vagyis hiába az elfogadhatónak tűnő vételár, a Dortmund vélhetően nem igazol le egy olyan légióst, aki nem kaphatna elég játéklehetőséget. Ha a Borussia végül nemet mond, akkor a Mönchengladbach és a Bochum kerülhet előtérbe.
Legfrissebb hírek

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
8 perce

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
31 perce

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
40 perce

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
44 perce

Ez az augusztusi ETO nem a májusi ETO – a 10-es mez a győriek Kl-kudarcáról

Európa-konferencialiga
49 perce

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
58 perce

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
59 perce

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2 órája