Nagy futást ígér Csank János

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
2004.01.01. 21:04
Címkék
Csank János híres arról, hogy alaposan megdolgoztatja játékosait a felkészülés idején, s a jelek szerint ez most sem lesz másként.
Körképünk első része: A Fradi edzőjét nem kell bemutatni
Körképünk első része: A Fradi edzőjét nem kell bemutatni
A Videoton vezetőedzője szintén január ötödikére hívta össze a keretet. "Természetesen egy kiadós futást nem úszhatnak meg a játékosok, elvégre ilyenkor a legfontosabb, hogy felmérjük, ki milyen állapotban jött vissza az ünnepek után – kezdte Csank János. – Remélem azonban, hogy mindenki mértéket tartott, főként, hogy a szezon végén arra kértem a csapatot, a szabadságuk utolsó hetében azért mozogjanak egy keveset, persze, vigyázva arra is, hogy még véletlenül se hajtsák túl magukat."
Személyi változások várhatók Újpesten. Bizony, pontosan így fogalmazott Mezey György szakmai igazgató, aki lapunk érdeklődésekor ismét kifejtette, a labdarúgó kft. anyagi gondokkal küzd, és ahhoz, hogy a csapat be tudja fejezni a tavaszi szezont, egy-két játékostól kénytelenek lesznek megválni.
"Tokody Tibor ugyebár Németországba tart, de több játékosunkat is hívják különböző magyar együttesek – mondta Mezey György. – Sajnos, több klubhoz hasonlóan mi is abban a helyzetben vagyunk, hogy nem bírjuk el – és természetesen felesleges is – a jelenlegi harminckét főből álló létszámot, éppen ezért lesznek távozók."
Győrött is hétfőn, ám csupán a kora délelőtti órákban tartja meg az első edzést Reszeli Soós István szakmai igazgató. Három pályaedzőjével, Preszeller Tamással, Somogyi Józseffel és Szabó Ottóval valószínűleg már ekkor tesztelhet néhány próbajátékost, annál is inkább, hiszen a zöld-fehérek egy védőt, egy középpályást és egy támadót szeretnének igazolni. Úgy tudjuk, a csatár posztra már meg is találták a megoldást, mégpedig Ferenczi István személyében. Az ötszörös válogatott játékos legutóbb márciusban lépett pályára az MTK-ban, ám egy sérülés miatt majd' egy évet kellett kihagynia.
Január 6-án terheléses orvosi kivizsgálásra Budapestre utaznak a Lombard FC Haladás labdarúgói, hogy aztán másnap Bozsik Péter vezetőedző irányításával az érdemi munka is elkezdődjön. Az első napon futásra és némi ráhangoló jellegű labdás gyakorlatra számíthatnak a Haladás-játékosok.
Az Arany Ászok Liga 11. helyén álló Békéscsabánál sem számíthatnak lazításra Jegija Javrujanék, lévén a csapat célja, hogy kiharcolják a bennmaradást, ehhez viszont sok-sok munkára van szükség.
Nem állítjuk, hogy Zalaegerszegen nincsen elég gondja Mihalecz Istvánnak, elvégre csapata csak az utolsó helyen áll az Arany Ászok Ligában. Az ötödikén kezdődő, inkább még kímélő futásból és szolidabb, egymás közti játékból álló felkészülés előtt azonban kisebb problémával nem kell foglalkozniuk a zalaiaknak: a mérlegelés nyugodtan elmaradhat, büntetni sem kell majd az ünnepek alatt a nagyi bejglijétől felszedett kilók miatt, hiszen Egerszegen egyáltalán nincs hízásra hajlamos játékos.
Persze, mindez majd kiderül a jövő heti első edzésen…
Legfrissebb hírek

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
21 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
43 perce

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
1 órája

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
1 órája

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
1 órája

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
2 órája